Facebook hozzászólás
1 652

Palócleves

A palócleves leggyakrabban marha- vagy bárányhúsból készül. Keletkezésének körülményeit nem ismerjük pontosan, egyesek szerint Gundel János készítette Mikszáth Kálmánnak, mások szerint egy  egy vereny bíráinak főzték először, akiknek igencsak ízlett a kompozíció. A leves általában tejfölös habarással készül, de szokásos habarás nélkül is tálalni, ilyenkor külön tesznek mellé tejfölt. Újabb receptek ecettel vagy citrommal savanyítják és kaprot is tesznek a levesbe.

Palócleves, Kép: wikipedia
Kép: wikipedia

Hozzávalók:
60 dkg marhahús
50 dkg zöldbab
egy termetesebb szál sárgarépa
4 szem krumpli
3 közepes fej vöröshagyma

bors
pirospaprika
2 babérlevél
1 mokkáskanálnyi őrölt kömény
3 dl tejföl
1 púpozott evőkanál liszt
zsiradék
1 kisebb paradicsom
fél zöldpaprika

Elkészítés:
A hagymát apróra vágom, és olajon megpárolom úgy, hogy rögtön az edénybe érkezésekor a hagymát megsózom. Ez segít, hogy előbb kieressze a levét, hamarabb puhul meg a hagyma, mint só nélkül. A húst közben kis kockákra vágom, hozzáadom a hagymához, átpirítom, majd megszórom pirospaprikával, hozzáadom a köményt és a babért, a paradicsomot és a zöldpaprikát, majd egy kevés víz hozzáadásával kétharmados készültségűre főzöm, azaz már ne legyen kemény a hús, de még omlósan puha sem, amikor hozzáadom a kockákra vágott burgonyát, a felkarikázott sárgarépát és a 2 centis darabokra vágott babot. Amíg a zöldségek puhulnak, elkészítem a tejfölös habarást: amikor a tejfölben simára kevertem a lisztet, apránként adagolok hozzá a forró levesből, azzal is simára keverem, majd a tűzről félre húzott levesbe öntöm a sűrítést, szapora fakanál forgatás közepette. Felforralom, kidobálom belőle az oda nem illő dolgokat, ha kell, ízesítem még sóval, pici borssal, és néha nekem kívánkozik bele egy kanálka ecet is. Friss kenyérrel, esetleg egy-két szál felvagdalt kaporral fenséges leves.

Zabpelyhes banáncsemege – az egészséges nass
Mit szólnál egy egészséges nasshoz? Chipsek, ropik helyett ajánljuk azoknak, akik vigyáznak a vonalaikra, de nassolni is szeretnek. Minden összetevője egészséges, és röpke fél óra alatt elkészül, sütéssel együtt.


Facebook hozzászólás
További cikkek

Hozzászólás zárolva.

PÉLDA-KÉP

1 / 258

KUL-TOUR

1 / 158

GASZTRO

Kedves Olvasónk!
Ha érdekli ez a téma, és szeretne heti hírlevelet kapni a témában, vagy értesítést a megjelent új cikkekről, kérjük, adja meg nevét és e-mail címét!