Facebook hozzászólás
215

Mikulás Lappföldre költözött

A Finn rádió népszerű „Gyermek óra” című műsorának vezetője, Markus Rautio 1927-ben oszlatott el minden félreértést.

Bejelentette, hogy a Mikulás a Lappföldön, Korvatunturiban lakik. Ott található a Fül-hegy, melynek gyomrában van a szupertitkos játékkészítő manufaktúra. Maga a kopár hegyoldal nyuszifülre hasonlít, és ezen keresztül hallgatja a Mikulás egész éven át, hogy az egyes gyerekek jók voltak-e avagy rosszak. Feleségével és a skandináv népmesék legendás alakjaival, a szorgos manókkal éldegél itt réges-rég óta.

 

A lapp mesék szereplői többek közt a medvék, Stallo és a csudik: rajtuk kívül közönséges halandó nem teheti be a lábát a rejtekhelyre. Stallo olyan mesefigura, akinek a személye századokon át formálódott, s igazából senki sem tudja, ki is ő. Sokszor ábrázolják trollként – manó az északi mitológiákban – és gyakran vele fenyegetik a gyerekeket: hogy ha nem lesznek jók, elviszi őket Stallo. Egyes elbeszélésekben pedig a „karácsonymanó” szerepével ruházzák fel, aki karácsony este rénszarvasszánon körbejárja a vidéket  – a télapó ugyanis a skandináv országokban egy kedves manó. A csudi – más néven csúd – egy nép, mely a mai Oroszország területéről származott, s mely sokszor támadt a lappokra.

A Mikulás hosszas keresgélés után szerelmesedett bele Lappföldbe, és telepedett ott le véglegesen. Az év nagy részében ott lakik, csak néha teszi át székhelyét a titkos nyári szálláshelyére. A közeli Savukoski település lakói, a rászorultak és a beteg állatok segítőjeként tisztelik ezt a kedves embert, akivel a következő megállapodást kötötték: A látogatók csak a szomszédos Korvatunturinmurusta tetejéről csodálhatják meg a Fül-hegy érdekes alakját. Az idevezető út egy gyönyörű nemzeti parkon vezet keresztül, amely Finnország volt elnökéről, Urho Kekkonenről kapta a nevét.
Az ötvenes évektől kezdődően egyre többször találkozhattak a gyerekek szeretett Mikulásukkal Napapiiri-ben. Itt halad át az Északi-sarkkör, amely már magában is egy misztikus hely, hiszen ezen túl kezdődik a nyári napfordulótól téli napfordulóig, a le nem nyugvó illetve fel nem kelő nap világa. A sarkkör – amely a Lappföldön a 24 és a 29,5 keleti hosszúság között fut – földrajzi pozíciója a legutóbbi kutatások szerint korántsem statikus: naponta akár 2 métert, évente pedig 100 métert is változhat. A jótevő látogatása 1985 óta egyre rendszeresebb lett, aminek az lett a vége, hogy Napapiirit Mikulás-faluvá avatták és berendezték a nagyszakállú irodáját és postahivatalát is. Ide várják a gyerekek leveleit, kéréseit és persze a látogatókat egész esztendőben.





Facebook hozzászólás
További cikkek

Hozzászólás zárolva.

STÍLUS

1 / 630

PÉLDA-KÉP

1 / 258

ÉLET-MÓD

Kedves Olvasónk!
Ha érdekli ez a téma, és szeretne heti hírlevelet kapni a témában, vagy értesítést a megjelent új cikkekről, kérjük, adja meg nevét és e-mail címét!