Facebook hozzászólás
175

Migrén: Nem mindegy, hogy reggel vagy este jelentkeznek a tünetek

Először figyelték meg reggeli és esti migrénesek agyműködését különböző érzelmek feldolgozása közben. A Semmelweis Egyetem kutatói arra jutottak, hogy a félelmet másképp dolgozza fel az agy az egyes migrénes csoportokban. A betegség hátterének feltárása azért fontos, mert célzottabb gyógymódok alkalmazását teszi lehetővé és segít meghatározni, mi okozza a rohamokat.

A migrén világszinten a lakosság durván 10%-át érinti. A károsodott egészségben leélt életévek tekintetében a második leggyakoribb betegség, a fiatal, produktív nők esetében pedig az első. A Semmelweis Egyetem kutatói most új megközelítésben vizsgálták a lüktető, görcsös fejfájással járó kórkép kialakulását. A betegeket a roham indulása alapján csoportokba osztották.

A megkérdezettek harmada reggeli, 40%-a késő délutáni/esti rohamról számolt be, harmaduk nem kötötte napszakhoz a migrén kezdetét. Ezután azt vizsgálták, hogyan reagálnak az egyes csoportok különböző érzelmekre.

Korábbi vizsgálatainkból tudtuk, hogy a migrénesek másképp dolgozzák fel az érzelmeket, mint az egészséges emberek. Ezúttal az egyes migrénes alcsoportok közötti különbségekre voltunk kíváncsiak

– mondta dr. Juhász Gabriella, a Semmelweis Egyetem Gyógyszerhatástani Intézetének docense. Ennek mérésére két vizsgálat keretében arcérzelem tesztet alkalmaztak; eltérő arckifejezéseket ábrázoló képeket mutattak a pácienseknek, miközben funkcionális mágneses rezonancia (fMRI) képeket készítettek a résztvevők agyműködéséről.

Mindkét vizsgálat során a félelem váltott ki eltérő választ, azonban eltérő csoportokban. Az első vizsgálatnál az esti csoport mutatott fokozott agyi aktivitást a reggeli csoporthoz képest, míg a másodiknál a reggeli csoportnál jegyeztek fel megemelkedett agyi reakciót a vegyes csoporttal szemben.

A migrén a lakosság 10%-át is érintheti (Foto: Depositphotos)

A migrén okai

A migrénnek sokféle (környezeti, biológiai, hormonális) oka lehet, melyek egy része a bioritmussal is összefügg. A reggeli rohamokért az alvás minősége és mennyisége, valamint az ébredés környékén felmerülő hormonális változások, az esti migrénért inkább külső tényezők lehetnek felelősek, például munkahelyi stressz.

Mivel ennyire heterogén betegség, a páciensek csupán egy csoportja reagál a kezelésre. Ha sikerül feltárni, milyen okok állnak a háttérben, például, hogy a nap mely szakában, milyen biológiai folyamat okoz rohamot, azzal a célzott kezelést segítenénk

– tette hozzá dr. Juhász Gabriella.

A hatékony kezelés szempontjából az idő is fontos tényező. Aki időben felismeri a migrénre utaló jeleket, kivédheti vagy csökkentheti a roham erősségét. Már rendelkezésre állnak lassú felszívódású gyógyszerek, melyekkel a reggeli rohamok megelőzhetők, ám ezeket legkésőbb lefekvéskor be kell venni, s nem mindenki tudja beazonosítani, mikor indul a migrén.

A reggeli migrén esetében érdemes megvizsgálni, nem áll-e valamilyen alvási probléma a háttérben. A délutáni, esti migrénesek pedig a stressz csökkentésével vagy stresszkezelési technikák alkalmazásával léphetnek fel hatékonyan a betegség ellen, javasolja a szakértő.

Ezt is olvasd el:

 



Facebook hozzászólás
További cikkek

Hozzászólás zárolva.

ÉLET-MÓD

Mi a német juhászkutya népszerűségének titka?

Nem lehet elvitatni, hogy az egyik legnépszerűbb fajta a német juhászkutya. Nemcsak munkakutyakánt lehet rá…

Stílusos női cipők a trendek tükrében

Ahogy az évszakok változnak, úgy változnak az irányzatok - ideértve a legújabb női cipőket - és a trendek is. A…
1 / 3 453

GASZTRO

ÉLET-MÓD

Kedves Olvasónk!
Ha érdekli ez a téma, és szeretne heti hírlevelet kapni a témában, vagy értesítést a megjelent új cikkekről, kérjük, adja meg nevét és e-mail címét!