Facebook hozzászólás
226

Mellrák: műtét esetén gyorsabban terjed?

Hazánkban minden 10. nő saját tapasztalatból tudja, mi az, hogy mellrák…

Az utóbbi években csaknem hétezer új esetet regisztráltak. És évente körülbelül kétezerháromszáz nő hal meg mellrák miatt, holott a megfelelően korai stádiumban észlelt daganat gyógyítható – elvileg.

Rossz hír, hogy a fájdalmas műtét, melynek során a beteg testéből eltávolítják a daganatot, vagy végső esetben a beteg mellét leveszik, még korántsem jelenti a biztos gyógyulást.

Sőt, egy nemzetközi tanulmány nemrégiben feltárta, hogy bizonyos esetekben egyenesen a műtét miatt terjedt sokkal gyorsabban a rák.

A tanulmány szerzője azt állítja, hogy a beavatkozás különösen azoknak a fiatal betegek az esetében jelent kockázatot, akiknek addig nem volt előrehaladott az állapotuk.

Ezeknél a betegeknél ugyanis az elsődleges tumor eltávolítása lehet az a tényező, mely fokozott érképző hatása révén megadja a kezdő lökést az  áttétek megjelenéséhez. Ilyen módon a rákos sejtek a test egyéb részeibe is eljuthatnak.

Szerencsére azért ez az állítás sem marad cáfolók nélkül. Egy ausztrál orvos máris támadja a tanulmányt. Véleménye szerint állatok esetében ugyan bizonyított, hogy a műtét a mellrákos kísérleti alanyok állapotát jelentősen rontotta, de az utóbbi 15 év kísérleti tapasztalatai alapján bátran állítja, hogy ez a veszély az emberek esetében  nem áll fenn.

4000 mellrákos beteget vizsgáltak meg  az erre irányuló kutatás során. Arra a következtetésre jutottak, hogy azok a nők, akik előzőleg kemoterápiát kaptak, nem lettek jobban, mint azok, akiken először a műtétet hajtották végre. A műtét nem gyorsította meg a betegség terjedését.

Úgy tűnik, hogy nem konkrétan a beavatkozás, hanem az altatás utáni gyenge immunválasz az, mely stimulálja a rák továbbfejlődését. A tanulmány arra ösztönzi a kutatókat, hogy hatékonyabb kezelési módszereket dolgozzanak ki, olyanokat, mely a növekedési faktorokat is elnyomja vagy valamiképpen kiküszöböli az altatás utáni szakasz veszélyes utóhatásait.





Facebook hozzászólás
További cikkek

Hozzászólás zárolva.

PÉLDA-KÉP

1 / 258

KUL-TOUR

1 / 158

ÉLET-MÓD

Kedves Olvasónk!
Ha érdekli ez a téma, és szeretne heti hírlevelet kapni a témában, vagy értesítést a megjelent új cikkekről, kérjük, adja meg nevét és e-mail címét!