kortárs dráma

debrecen, DESZKA, Kárpát-medence, kortárs dráma, programajánló, színház

Újra bedeszkáznak Debrecenben

PP-Eletforma

Huszonöt előadást láthat a XII. DESZKA Fesztivál, a kortárs magyar drámák seregszemléjének közönsége április 6. és 14. között Debrecenben. Csaknem mindegyik előadás ősbemutató. Évről évre százhúsz-száznegyven produkció szerepel a válogatók ­­─ a színház művészeti műhelye ­─ listáján, és harminc és negyven közé tehető azon előadások száma, amelyek eredetiségük, problémafelvetésük és művészi színvonaluk okán joggal szerepelhetnének a DESZKÁ-n.

Tovább olvasom »
debrecen, DESZKA Fesztivál, író, kortárs dráma, kultúra, művész, rendező, színház

DESZKA a kortárs magyar drámáért

László Márta

A Színházi Világnapon, március 27-én induló XI. DESZKA Fesztiválon megvalósul a kortárs magyar drámáért dolgozók régi álma: a klasszikus színházi alkotófolyamat kiindulópontja és végeredménye ugyanott és ugyanakkor szemlélhető, tanulmányozható. Egyfelől a fesztivál keretében zajlik a Színházi Dramaturgok Céhe által szervezett Nyílt Fórum harmadik fordulója, amely az épp most születő friss magyar drámákba enged bepillantást úgy, hogy közben megismertet az alkotókkal is, másfelől pedig az érdeklődők a színpadi előadások formájában ténylegesen megvalósult kortárs magyar drámai szövegek szokásosan magas színvonalú seregszemléjének résztvevői lehetnek.

Tovább olvasom »