Facebook hozzászólás
2 829

Korhelyleves

Hagyományosan olyankor főzzük ezt a savanykás, pikáns levest, amikor nagyobb ivászat után vagyunk, állítólag segít a másnapos gyomron. Hát nem tudom, ez mennyire igaz, főleg ha alaposan megpakoljuk a levest füstölt hússal, de ivászat nélkül is jól eshet ez a tartalmas korhelyleves.

Savanyú káposzta, Kép: likehungaricum.com
Kép: likehungaricum.com

Hozzávalók:
70 dkg savanyú káposzta
30 dkg füstölt lángolt kolbász
10 dkg füstölt szalonna
1 fej vöröshagyma
2 gerezd fokhagyma
2 db babérlevél
2 dl tejföl
1 evőkanál zsír
1 evőkanál liszt
2 kiskanál pirospaprika
só, bors

Elkészítés:

A füstölt kolbászt karikára vágjuk, és abban az edényben, amiben a levest főzni fogjuk, kicsit átpirítjuk. Ha kiolvadt a zsírja, kiszedjük az edényből, félretesszük. A szalonnát apróra vágjuk, a kolbász zsírján üvegesre pároljuk a felkockázott vöröshagymával együtt. A tűzről félrehúzva megszórjuk a pirospaprikával, majd hozzáadjuk az átmosott, kinyomkodott savanyú káposztát. Felöntjük 2 l vízzel. Ízesítjük sóval (ennek mennyiségével óvatosan bánjunk, hisz a káposzta is sós), borssal, babérlevéllel, zúzott fokhagymával. Lassú tűzön főzzük. Amikor a káposzta megpuhult, behabarjuk. A habaráshoz elkeverjük a lisztet a tejföllel, hozzáadunk egy merőkanálnyit a forró léből, simára keverjük, majd hozzáadjuk a leveshez. Egyet forralunk rajta, hozzáadjuk a kolbász karikákat. Kínálhatjuk plusz tejföllel, darabolhatunk bele főtt, füstölt húst, de puha fehér kenyeret mindenképp adjunk mellé!

Frankfurti leves
A frankfurti leves nem savanyú káposztából, hanem kelből készül, de virslit ebben is találunk. Káposzta imádóknak mindkét darab a kedvence lehet.


Facebook hozzászólás
További cikkek

Hozzászólás zárolva.

STÍLUS

1 / 630

PÉLDA-KÉP

1 / 258

GASZTRO

Kedves Olvasónk!
Ha érdekli ez a téma, és szeretne heti hírlevelet kapni a témában, vagy értesítést a megjelent új cikkekről, kérjük, adja meg nevét és e-mail címét!