Facebook hozzászólás
1 988

3 TIPP TINÉDZSEREKNEK

Könyvajánló 13-15 éveseknek

Oké, tudjuk, a kamaszokra nem éppen a könyvolvasás jellemző, de azért ne vonjunk átlagot! Van azért jócskán közöttük is, akik még szívesen lapozgatnak a papíralapú művekben. Épp ezért nem is bíztuk a véletlenre: a kamaszoknak ajánlott három könyvet nem más, mint egy kamasz javasja kortársainak.

Ha 13-15 éves gyerekünk van, akkor nem kell se világjárvány se karantén ahhoz, hogy időnként pokoli nehéznek érezzük az életünket. Ez az a korosztály, aki mindent jobban tud, azt is, amit nem. Azt viszont biztos nem tőlünk, a szüleiktől fogják megkérdezni. Számukra már nem mi vagyunk a referenciaközeg. Ugyanakkor ők azok, akik keresik a saját identitásukat, a válaszokat az élet nagy kérdéseire. (Még nem tudják, hogy ezeket a válaszokat nagy eséllyel 40 év múlva sem fogják megtalálni). Ők azok, akik imádnak moralizálni, sokszor magukba fordulnak, letargiába esnek.

Senkit nem szeretnénk elkeseríteni, de ha a 13-15 éves gyerekünk eddig nem olvasott, akkor biztos, hogy nem most fogja elkezdeni. Ezt a csatát elvesztettük. Ami persze nem feltétlenül jelenti azt, hogy később nem kap rá az olvasás ízére, csak azt már nem miattunk fogja tenni.

Szerencsére azonban igen sok kamasz mégiscsak olvas. És milyen jól teszik! Hisz épp a könyvek segíthetnek nekik eligazodni a világ dolgaiban.

Miután a kamaszok eleve fenntartással kezelik, amit a szüleiktől hallanak, megkértem a 13 éves fiamat, válasszon ő könyveket a kortársainak. Íme 3 könyv a fiam egy-két mondatos ajánlásával.

Mi az élet értelme? Kép: Pető Fanni

Janne Teller: Semmi

Tök durva, hogy az egész élet értelmén el tud gondolkodtatni egy egyszerű kis történet, ami játszadozó tinédzserekről szól.

„Semminek sincs értelme, ezt régóta tudom. Ezért semmit sem érdemes csinálni. Erre most jöttem rá” – ezekkel a szavakkal hagyja el Pierre egy nap az osztálytermet. Osztálytársai erre elhatározzák, hogy nihilista társuknak bebizonyítják az ellenkezőjét. A terv szerint egy régi pajtában gyűjtenek össze mindent, aminek van értelme. A diákok azt találják ki, hogy mindenkinek valami számára különlegesen fontosat kell odaadnia. Minél nagyobb az áldozat, annál nagyobb az értelme. Ami ártalmatlan játéknak indul, hamarosan kontrollálhatatlanná válik. Az események teljesen elvadulnak. Ekkor lépnek közbe a szülők és a rendőrség. Csak Pierre marad flegma. Kineveti a kamaszokat, akik ilyen áldozatokra képesek, csak hogy megtalálják az élet értelmét. Ezért nagy árat kell fizetnie: a többi gyerek kegyetlenül bosszút áll.





Facebook hozzászólás
További cikkek

Hozzászólás zárolva.

ÉLET-MÓD

Mi a német juhászkutya népszerűségének titka?

Nem lehet elvitatni, hogy az egyik legnépszerűbb fajta a német juhászkutya. Nemcsak munkakutyakánt lehet rá…

Stílusos női cipők a trendek tükrében

Ahogy az évszakok változnak, úgy változnak az irányzatok - ideértve a legújabb női cipőket - és a trendek is. A…
1 / 3 453

GASZTRO

STÍLUS

1 / 630

KUL-TOUR

Kedves Olvasónk!
Ha érdekli ez a téma, és szeretne heti hírlevelet kapni a témában, vagy értesítést a megjelent új cikkekről, kérjük, adja meg nevét és e-mail címét!