Facebook hozzászólás
1 104

Keksz egészséges magokból

Főszerepben a kendermag és a chia mag, melyek bár nem tartoznak az olcsó magok közé, jótékony élettani hatásaik okán néha talán megengedhetjük magunknak, hogy ilyet süssünk. További hátránya, hogy nem lehet abbahagyni a rágcsálását, a receptben megadott mennyiség (egy hagyományos sütőtepsire való) hamar elfogy, pedig állaga/konzisztenciája felől, akár hetekig elállna.

Keksz egészséges magokból, Kép: bulkshop.hu
Kép: bulkshop.hu

Hozzávalók 1 hagyományos sütőtepsihez

2 evőkanál lenmag
6 evőkanál őrölt lenmag, mi magunk, frissen őröltük a lenmagot, nem lisztet használtunk
7 evőkanál kendermag
4 evőkanál chia mag
2 evőkanál olvasztott kókuszzsír
1 csésze kifejezetten meleg víz (azért ne forrásban lévő legyen)
1 mokkáskanál fokhagymapor

fűszerek: amit szeretünk: mi őrölt köményt és borsot tettünk hozzá

Elkészítés
Keverjük össze a lenmagot, az őrölt lent, a chia magot, és öntsük le a meleg vízzel. Várjuk meg, amíg megkocsonyásodik.
Tegyünk és kavarjunk hozzá minden mást. Két sütőpapír között a nyújtsuk vékonyra.
Sütőpapírral együtt emeljük be a tepsibe. Tegyük be a 120 fokos sütőbe. Szárítsuk 10 percig, ekkor tudjuk felvágni.
Tegyük vissza 120 fokos sütőbe és szárítsuk körülbelül 25-30 percig. Az utolsó 10 percre emeljük a hőmérsékletet 150 fokra. A süteményt alacsony hőfokon is száríthatjuk, csak úgy lényegesen tovább tart.

Quinoa gombócok mártogatóssal
A quinoa nagyon sokoldalúan felhasználható mag, készíthetjük akár házibulira is, ha kínálunk mellé valami jófajta pizzaszószt, amibe a labdacsokat mártogatjuk.


Facebook hozzászólás
További cikkek

Hozzászólás zárolva.

STÍLUS

1 / 630

KUL-TOUR

1 / 158

GASZTRO

Kedves Olvasónk!
Ha érdekli ez a téma, és szeretne heti hírlevelet kapni a témában, vagy értesítést a megjelent új cikkekről, kérjük, adja meg nevét és e-mail címét!