Facebook hozzászólás
215

Kampány a biztonságos bringázásért!

A T-Mobile, mint a kerékpáros életmód elkötelezett híve és a szabadidő sport aktív támogatója legújabb társadalmi kampányával a biztonságos kerékpározás szabályaira hívja fel a figyelmet.

A cég 2004 óta több, a kerékpározás biztonságát erősítő programot indított útjára. Az iskolásokkal és még kisebbekkel különböző rendezvényeken a szakemberek játékos formában tudatosították, hogy odafigyelés, bizonyos szabályok betartása nélkül a biciklizés veszélyes is lehet.

Az alkalmilag felállított zárt kerékpáros pályán a legkisebbek biztonságos körülmények között próbálhatták ki tudásukat, hiszen a kerékpárosok a közlekedés legkiszolgáltatottabb résztvevői – az elméleti és gyakorlati tudás adott esetben, akár a kerékpáros életét is megmentheti.

A T-Mobile idei, biztonságos kerékpározást támogató kampánya pedig széles körben igyekszik felhívni a figyelmet arra: kerékpározni egyszerre jelent felelősséget önmagunkért és másokért. Arról, hogyan érdemes közlekedni a városban kerékpárral, hogy mire illik és kell figyelniük a biciklistáknak, érdemes azokra rutinos kerékpárosokra hallgatni, akik nap mint nap vágnak neki a városnak.

Hogy az utcai forgalomban mindannyian biztonságban érezzük magunkat, a legalapvetőbb szabályokat mindnyájunknak be kell tartani!

További információkért látogasson el a www.velo.hu weboldalra.

 

 

 



Facebook hozzászólás
További cikkek

Hozzászólás zárolva.

STÍLUS

1 / 630

ÉLET-MÓD

Kedves Olvasónk!
Ha érdekli ez a téma, és szeretne heti hírlevelet kapni a témában, vagy értesítést a megjelent új cikkekről, kérjük, adja meg nevét és e-mail címét!