Facebook hozzászólás
472

Ifjúsági munkanélküliség – a vállalkozás lehet a kiút

Több mint kétmilliárd euró, vagyis mintegy 600 milliárd forint veszteség keletkezik évente Magyarországon abból, hogy mintegy 400 ezer 15–29 éves fiatal nem végez társadalmilag és gazdaságilag hasznos tevékenységet. A probléma a nyugat-európai országokat is érzékenyen érinti, de egy kutatás szerint a magyar fiatalok az uniós átlagnál jobban preferálnák a vállalkozói létet, de a finanszírozási nehézségek vagy a személyes kapcsolatok, képzések hiánya – eltántorítja őket az üzleti és karrierterveik megvalósításától.

Jelentős veszteség származik abból, hogy Magyarországon mintegy 400 ezer 15–29 év közötti fiatal nem dolgozik, és nem is tanul. Az Eurofound számait idézve a Fiatal Vállalkozók Országos Szövetsége (FIVOSZ) rámutat: évente több mint 2 milliárd euró, nagyjából 600 milliárd forint veszteséget jelentenek a magyar gazdaság számára a gazdaságilag aktív, ám foglalkoztatásban nem álló és a gazdaságilag inaktív, ugyanakkor nem is tanuló fiatalok. Az összveszteségben nem kevesebb, mint 100 millió eurót – megközelítőleg 30 milliárd forintot – tesznek ki a munkanélküliséggel összefüggő szociális kiadások, a fennmaradó összeg pedig mindenekelőtt a foglalkoztatás hiányából származó jövedelem- és adókiesés.

A workshopok is segíthetnek a tapasztalatszerzésben – Kép: Wikipedia

„A 400 ezer magyar fiatal be- vagy visszavezetése a foglalkoztatás világába a magyar gazdaság egészét érintő érdek és sürgető feladat, amelynek megoldása döntően két tényezőtől függ: akarnak-e a fiatalok Magyarországon dolgozni, valamint van-e olyan struktúra, amely segítheti őket terveik megvalósításában. A kutatások igazolják, hogy a motiváció megvan, a FIVOSZ pedig rendelkezik azzal a megoldáskészlettel, amely a hazai foglalkoztatási probléma kezeléséhez szükséges lehet” – mondja Kovács Patrik, a FIVOSZ alapító elnöke. Az Eurofound által közölt adatok szerint hazánk a bruttó hazai össztermék 2,2 százalékát kitevő 2,13 milliárd eurós kiadásával az ifjúsági munkanélküliség által leginkább érintett európai országok között szerepelt.

A fiatalok túlnyomó többsége Magyarországon képzeli el a jövőjét  a FIVOSZ friss országos reprezentatív kutatása szerint. A megkérdezettek 3500 18 és 40 év közötti fiatal 72 százaléka nem tervez külföldi munkavállalást a következő három évben, felük bizonytalan, felük viszont határozottan elveti a külföldi munka lehetőségét. A foglalkoztatási lehetőségek közül a megkérdezettek számára az alkalmazotti léttel szemben a vállalkozásalapítás vonzóbb alternatíva: míg 43,9 százalékuk inkább vállalkozó lenne, addig csak 39,9 százalék választaná azt a lehetőséget, hogy alkalmazott legyen. Ezzel az értékkel felülmúljuk az Európai Unió tagállamaiban mért értékek átlagát.

Generációs ütközések lehetnek a családi vállalkozások átadásakor
A generációk közti váltás mindig is potenciális buktatókat jelentett a családi vállalkozások számára, de a hibázás lehetősége még sosem volt ekkora, mint most – állapítja meg egy friss kutatás. Az okok: az előző generációváltás óta a világ a felismerhetetlenségig megváltozott, és a változás üteme csak gyorsul az olyan globális megatrendeknek köszönhetően, mint a demográfiai változások, az urbanizáció, a klímaváltozás vagy az új technológiák.

Lenne vállalkozói hajlandóság a magyar fiatalok körében, ám több tényező is hátráltatja őket abban, hogy elérjék üzleti és karriercéljaikat. Egy vállalkozás elindításának anyagi, tapasztalati és kapcsolati feltételei egyaránt vannak, ám – mint az a kutatás eredményeiből jól látszik – a fiataloknak mindenekelőtt pénzügyi segítségre van szükségük. Több mint 50 százalékuk a vállalkozásalapításhoz vissza nem térítendő támogatás vagy kedvezményes hitel igénybevételét látja szükségesnek, 46 százalékuk pedig azt szeretné, ha a vállalkozás elindítása előtt adó-, könyvelési és jogi tanácsokat kaphatna. Emellett nagyjából minden negyedik 18 és 40 év közötti fiatal venne részt olyan képzésen, ahol vállalkozói ismereteket tanítanak.

A magyar fiatalok tehát az uniós átlagnál szívesebben választanák a vállalkozói létet, ami a magyar gazdaság számára hatalmas kiaknázatlan erőforrás – hangsúlyozza Kovács Patrik. A kedv tehát meglenne, arra viszont szükség van, hogy a fiatalok megkapják a megfelelő segítséget, például a fiatalok vállalkozóvá válását célzó pályázatok formájában. A FIVOSZ november 17–21. között immár hetedik alkalommal rendezi meg országos ingyenes programsorozatát, a Fiatal Vállalkozók Hetét, ahol amellett, hogy az előadásokon őszintén terítékre kerülnek a hazai vállalkozói szférát érintő problémák és kihívások, konkrét segítséget is nyújtanak a fiataloknak vállalkozásuk elindításában. A négynapos rendezvényen mások mellett Gunnar Froh, a WunderCar alapítója, valamint Palásti József, a Fornetti tulajdonosa is előad, a legismertebb hazai vállalkozók társaságában.



Facebook hozzászólás
További cikkek

Hozzászólás zárolva.

ÉLET-MÓD

Milyen vászonképet adjak ajándékba?

Születésnapok, névnapok, diplomaosztók, karácsony vagy évforduló – ha egyedi ajándékkal szeretnél kedveskedni…

Penész megszüntetése páramentesítővel

Amikor légszennyezettségről beszélünk, elsősorban a kipufogógázra, az üvegházhatású szennyező anyagokra, a füstölgő…
1 / 3 453

STÍLUS

1 / 630

STÍLUS

Kedves Olvasónk!
Ha érdekli ez a téma, és szeretne heti hírlevelet kapni a témában, vagy értesítést a megjelent új cikkekről, kérjük, adja meg nevét és e-mail címét!