Facebook hozzászólás
10 146

Húsos káposzta gerslivel

Tartalmas, gazdag egytálétel. Érdemes nagyobb adagot készíteni, hiszen jól eltárolható, és mint minden káposztás ételre, erre is igaz, hogy minden újraforraláskor teljesebbé válik az íze. Ha nagyon savanyú a káposzta, akkor mindenképpen öblítsük át, hogy nem nyomja el a többi ízt.

Húsos káposzta gerslivel, Kép: maxkonyhaja.hu
Kép: maxkonyhaja.hu

Hozzávalók:

– 1 fej vöröshagyma
– 2 evőkanál zsír/olaj
– 50 dkg savanyú káposzta
– ½ kg húsos sertés oldalas
– 20 dkg füstölt hús (tarja vagy comb)
– 15 dkg füstölt kolbász
– 20 dkg gersli (árpagyöngy)
– 2 gerezd fokhagyma
– 2-3 db babérlevél,
– ½ teáskanál borsikafű
– ½ teáskanál szurokfű
– só, bors, fűszerpaprika (paprikakrém)

 

Elkészítés:

Vágjuk a hagymát félfőre, és a zsiradékon pároljuk üvegesre. Közben vágjuk össze az oldalast, a kolbászt és a füstölt húst nagyobb darabokra és adjuk a hagymához. Pirítsuk fehéredésig, majd adjuk hozzá a káposztát. Ha nagyon hosszúak lennének a szálak, akkor vágjuk meg egy kicsit a káposztát. Húzzuk le a tűzről, szórjuk meg fűszerpaprikával, borssal és egy kevéske sóval (itt vigyázzunk, mert a füstölt hús és a kolbász is sós, inkább kevés sót tegyünk bele, és a végén korrigáljunk).

Öntsük, fel annyi vízzel, amennyi bőven ellepi, tegyük bele a zúzott fokhagymát, a babérlevelet, a borsikafüvet és a szurokfüvet. Nagy lángon forraljuk fel, majd vegyük a legkisebbre a hőt, fedjük le, és időnként megkeverve főzzük legalább ¾ órát.
Keverjük át, ízleljük meg, korrigáljuk, ha szükséges, és tegyük bele a gerslit. Főzzük tovább 20-25 percet, időnként keverjük át. Tálaláskor adjunk hozzá jó minőségű tejfölt és puha fehér kenyeret.

Káposztasaláta, Kép: pixabay.com
Kép: pixabay.com

 

 

 

Az édeskés répa remekül illik a káposzta kissé vad ízéhez, a mogyoró képviseli a salátában a fehérjét, a hagyma és a mustár pedig csodás ízt ad a salátának. Receptje elérhető a képre kattintva.



Facebook hozzászólás
További cikkek

Hozzászólás zárolva.

GASZTRO

STÍLUS

1 / 630

KUL-TOUR

1 / 158

GASZTRO

Kedves Olvasónk!
Ha érdekli ez a téma, és szeretne heti hírlevelet kapni a témában, vagy értesítést a megjelent új cikkekről, kérjük, adja meg nevét és e-mail címét!