Facebook hozzászólás
269

Hiánypótló kezdeményezés: indul a JAM Popiskola!

A könnyűzene az életed? Mindig is zeneszerző, dalszövegíró, előadóművész vagy zenei menedzser szerettél volna lenni? Ha bármelyik kérdésre igen a válaszod, akkor Magyarország első pop-sulijában, a JAM Popiskolában a helyed! 

A tehetségkutató televízió műsorok korát éljük, évről évre nagyon sok számos tehetség bukkan fel ezekben, de most azok is esélyt kaphatnak, akik kevésbé csillogó módon, nem okvetlenül minden lépést a nyilvánosság előtt megélve szeretnének rövidebb-hosszabb távú sikereket elérni, hanem tanulmányokkal szeretnék mindezt megalapozni.
A vadonatúj kezdeményezés máris maga mögé állította a szakma nagyágyúit.

„Örülök, hogy végre Magyarországon is lesz lehetőségük a fiataloknak popzenét tanulniuk. A tengerentúlon vagy Nyugat-Európában ez már természetes. Rajta, fiatalok, tanuljatok és írjatok szuper, új dalokat, mutassátok meg, hogy a tehetség bárkiben ott lakozhat!” – mondta a Fővárosi Operett Színház sztárja, Bereczki Zoltán.

De nem csak a musical kiválóságának tetszik a kezdeményezés. Caramel, a Megasztár győztese, a Lélekdonor szerzője, aki slágereivel a toplisták élén áll így vélekedik: „Nagyon jó ötletnek, nagyon jó kezdeményezésnek tartom a JAM Popiskolát. Hiánypótló oktatás, olyan iskola, ahol én is szívesen tanultam volna. Kíváncsian várom a növendékek munkáit, és szívesen támogatom is őket, mert tudom, hogy milyen nehéz elindulni ezen a pályán. Végre van egy fórum, ami segít ebben! Srácok! A suliban találkozunk!”

Igen, mert a szakmai ismert előadói, szerzői és menedzserei azok, akik okítani fogják a jövő zenei nagyágyúit, sőt, a diákok lehetőséget kapnak, hogy dalt írjanak a sztárok lemezeire. 4 szakon várják az érdeklődőket, és aki most jelentkezik, és sikeres felvételt nyer – júniusban már az iskola első nagyszabású zárórendezvényén, egy szuperkoncerten csillogtatja meg tehetségét.
Előadóművészet, zeneszerzés, hangszerelés, vagy akár menedzselés – mindent megtudhatsz, ami a popszakmáról érdekel.

„Az előadók utógondozásával nem mindig állnak a helyzet magaslatán a magyar „szakemberek”. Önmarketing, imidzsépítés és megfelelő közönségkommunikáció nélkül viszont énekelhet bárki hibátlanul és tisztán, pár fejsimogatáson kívül, más eredményt nem fog tudni felmutatni. Jó lehetőségnek tartom, hogy van egy hely, ahol megérthetik, megtanulhatják az érdeklődők, hogy mi egy előadó sikerének kulcsa.” A tinik bálványa SP tudja, mitől döglik a légy, és az igazi profit szerinte a dalok mellett a jó menedzselés választja el a középszerűektől.





Facebook hozzászólás
További cikkek

Hozzászólás zárolva.

GASZTRO

ÉLET-MÓD

Kedves Olvasónk!
Ha érdekli ez a téma, és szeretne heti hírlevelet kapni a témában, vagy értesítést a megjelent új cikkekről, kérjük, adja meg nevét és e-mail címét!