Facebook hozzászólás
1 522

Határ a csillagos ég, avagy hogyan jelentkezzünk űrhajósnak?

Gyerekkoromban, ha azt kérdezték tőlem, mi leszek, ha nagy leszek, sokáig azt válaszoltam: régész. Volt egy barátom, aki mindig azt felelte: űrhajós. A felnőttek persze megmosolyogták. Kevesen jutnak el odáig, hogy a gyerekkori vágyaikat megvalósítsák. Ahogy tapasztalom, még kevesebben vannak, akik felnőtt korukban mernek nagyot álmodni. Suha Péter közéjük tartozik. Jelenleg a Közlekedési Múzeum műszaki üzemeltetési és infokommunikációs főosztályát vezeti. Ám nemrég űrhajósnak jelentkezett az Európai Űrügynökség programjába. lehet, hogy ő lesz a következő magyar űrhajós?

Suha Péter gyerekkorában motoros rendőr szeretett volna lenni. Aztán az MTVA archívumának vezetője lett. Ennek a munkának köszönhetően számtalan filmes dokumentumot nézett végig, többek között az első magyar érdekeltségű űrutazásról. A téma felkeltette a figyelmét, találkozott Farkas Bertalannal. Péter egy dokumentumfilmhez készített hosszú interjút az eddig egyetlen magyar asztronautával.

A kérdéseimre olyan válaszokat kaptam tőle, ami elindított ezen az úton, hogy próbára tegyem magam. Megkérdeztem tőle, hogy mik a tervei, mire azt válaszolta, hogy szeretné a következő magyar űrhajóst segíteni a felkészülésben – meséli Péter, mi történt nyolc éve.

űrhajós kiképzés
Suha Péter és kisfia születésnapján felköszöntötték az első és máig egyetlen űrhajóst, Farkas Bertalant (Fotó: Suha Péter)

Az első találkozásból barátság lett. Gyakran találkoztak, sokat beszélgettek. Suha Péter egyre többet tudott meg az egykori űrhajós kiképzésről. Aztán 2021. márciusában értesült arról, hogy az Európai Űrügynökség, 11 év után, ismét űrhajósokat toboroz egy jövőbeni küldetéshez. Péter pedig gondolt egy nagyot és jelentkezett.

Mi volt az első lépés?

2021 március 31. és május 28. között kellett beadni a szükséges dokumentumokat. Meg kellett csináltatni az előírt orvosi vizsgálatokat. Bizonyos alapfeltételeknek meg kellett felelnie a jelentkezőknek. Ilyen a felsőoktatási intézményben szerzett diploma, a biztos angol nyelvtudás, de az is hogy 150 és 190 centi között legyen a jelentkező, vagy, hogy meglegyen a repülőorvosi minősítése, ami egy magánrepülőgép pilótavizsgának felel meg.

Milyen orvosi vizsgálatokat végeztek?

Mondhatnám, hogy semmi különöset. EKG, vizelet-, vérkép, szem- és hallásvizsgálat, ezek az alap dolgok. A legfontosabb, hogy a vérnyomás és az éleslátás rendben legyen.

Hányan jelentkeztek a programra?

A jelentkezés feltételei ma már kötetlenebbek, mint Farkas Bertalan idejében, hiszen akkor eleve vadászpilóták közül válogattak. Ennek köszönhető, hogy az Európai Űrügynökség 22 tagországából összesen 20 ezren adták be a jelentkezésüket. Magyarországról 150 ember felelt meg a feltételeknek, Ők, mi vehetünk részt a következő rostákon.





Facebook hozzászólás
További cikkek

Hozzászólás zárolva.

STÍLUS

1 / 630

PÉLDA-KÉP

1 / 258

PÉLDA-KÉP

Kedves Olvasónk!
Ha érdekli ez a téma, és szeretne heti hírlevelet kapni a témában, vagy értesítést a megjelent új cikkekről, kérjük, adja meg nevét és e-mail címét!