Facebook hozzászólás
317

Fürdőfűzér – fürdők egyben, mégis külön

Két fürdő, egyikben kád, a másikban zuhany, mindkettő minden komforttal felszerelt, közöttük egy háztartási szoba a mosáshoz. A látvány – a stílus, a burkolat – egységes, a helyiségeket ajtók kötik össze, hétköznapokon akár egy térként is használhatók. Ha vendég érkezik, tökéletesen szeparálhatók.

Bár a budai lakás igazán nem mondható szűkösnek, azért annyi hely nincs benne – vagy nem akartak e célra a lakóhelyiségek rovására több teret föláldozni -, hogy két komplett, tágas fürdőszoba legyen benne, zuhanyfülkével, káddal, szaniterekkel. Pedig a háziak éppúgy szeretnek tusolni, mint ellazulni egy forró fürdőben. A megoldás: két kisebb, ám összekapcsolt fürdőszoba különböző felszereltséggel, s ha maguk vannak, a kettő egy nagy fürdőként használható. Vagyis: nem dupláztak meg funkciókat, a tér is elegendő, és semmiről sem kellett lemondani. 

Nagy kád, nagy mosdó, ez jellemzi a nagyobbik fürdőhelyiséget, amelyet egyértelműen magánhasználatra terveztek: ez ugyanis a hálószobából nyílik.

A fürdőbe belépőt egy tömörfa cseresznyeszín mosdószekrény látványa fogadja, fölötte kellemes méretű tükör, alatta a bútorhoz illő piperepolc, a pult tetején üvegmosdó. A szett – tükörrel, polccal, mosdószifonnal együtt kínai termék, a dizájnja minden igényt kielégít, s nagyon hamar tönkre kellene mennie ahhoz, hogy a termék ár-érték aránya ne legyen kiváló. A fölhasznált anyagok minősége pedig azt a reményt kelti, hogy a mosdót hosszú ideig használhatják tulajdonosai.

A Ravak 1,9 méter hosszú, ívelt oldalú kádja a majdnem négyzet alakú fürdőben a legalkalmasabb és legvédettebb helyre került, arra az egyetlen falra, amelyen nincs nyílászáró; mert kétségkívül sok az ajtó: mindegyik helyiségben kettő, és mindegyiknek van ablaka is. 

A kád fölötti kazetta ötletét az adta, hogy gépészeti okok miatt itt mindenképpen egy kiugró perem húzódott volna végig. Így ezt körbekerítették egy gipszkarton fallal, amelybe három halogénégőt telepítettek. A kád fölötti világítás még nap közben is hangulatos, este pedig kifejezetten látványos.

Figyelmet érdemel a kád burkolása – a termékhez kapható héjnál a háziak a csempét szebbnek tartják -, az ívet szépen kirakni ugyanis nem volt könnyű. A beépítésnél könnyen faragható Ytongot használtak, és az így kiépített ívet fedte le a burkoló úgy, hogy a falhoz használt lapokat megfelezte. Ily módon a csempeburkolat szépen követi a kád vonalát. S miután a lapok mérete és a beépíteni való rész magassága nem igazán illeszkedett egymáshoz, így alul-fölül a teljes és a rövid darabok kettesével váltakoznak.





Facebook hozzászólás
További cikkek

Hozzászólás zárolva.

STÍLUS

1 / 630

KUL-TOUR

1 / 158

STÍLUS

Kedves Olvasónk!
Ha érdekli ez a téma, és szeretne heti hírlevelet kapni a témában, vagy értesítést a megjelent új cikkekről, kérjük, adja meg nevét és e-mail címét!