Facebook hozzászólás
615

Fehérvárcsurgó, ahol Európa és Magyarország találkozik

Harmadszor rendezték meg Fehérvárcsurgón a Károlyi Gasztro Akadémiát a Károlyi-Kastély Hotel & Restaurant szervezésében. Először egynapos, majd kétnapossá vált maga a rendezvény, de a jövőben még ennél is hosszabb lesz. Ahhoz azonban, hogy megértsük a program minden részletét, először ismerkedjünk meg a helyszínnel, a kastéllyal, ami történelmünk csodálatos része, és bárki megnézheti, felkeresheti a parkot, megkóstolhatja a hazai és a francia konyha különlegességeit. Azután folytatom a rendkívüli gasztrobeszámolót! 

Úgy a nyolcvanas évek közepén elképedve álltam a fehérvárcsurgói Károlyi Kastély előtt. Nem hittem a szememnek, hogy az egykor szebb napokat látott kastély milyen romokban áll. Csak egy vacak drótkerítés vette körül, minden fala omladozott, a parkot meg fel sem lehetett ismerni…

Kastély, főbejárat, Kép: László Márta
Kastély, főbejárat, Kép: László Márta
Egy kis történelem…
A birtok 1853-ban került végleg a Károlyiak kezébe. Gróf Károlyi György 1877-ben bekövetkezett halála után Csurgót a másodszülött fiú, Viktor örökölte, korai halála után pedig a kastély tulajdonosa idősebbik testvére, Károlyi Gyula lett. Az ő idősebbik fia volt Károlyi Mihály a fiatalabbik pedig Károlyi József, aki a jelenlegi vagyonkezelő nagyapja volt.

Ma ugyanígy álltam elképedve, de most már a csodálattól! Teljes pompájában áll a XIX. század nemesi kastélya a mintegy 50 hektáros történelmi angolpark kellős közepén. Csodálatos a díszkert, újra működik a dísztó és a kis hidak, egy ifjú pár elképzelni sem tud ennél szebb környezetet a boldogító igenhez… A Magyar és Európai Kulturális Találkozó Központ pedig a család támogatásával Angelica grófnő személyes közreműködésével! páratlan módon teljesíti misszióját.

A csurgói kastély építése 1844-ben annak a Heinrich Kochnak a tervei alapján kezdődött, aki az angol klasszicista stílusú pesti Károlyi palota átépítését is végezte. A családnak 1944-ben kellett elhagynia a kastélyt. 50 évvel később a família segítségével megszületett Károlyi József Alapítvány által kidolgozott kulturális alapítvány segítségével és az állam támogatásával elkezdődött az egész birtok kulturális újrahasznosítása.

Kápolna oltárképe, Kép: László Márta
Kápolna oltárképe, Kép: László Márta

A munkálatok a kápolnával kezdődtek. Az oltárképet a háború alatt ellopták. Évekkel később egy józsefvárosi piacon bukkant rá a Szépművészeti Múzeum egyik munkatársa. A festmény hosszú évekig feltekerve feküdt az intézet pincéjében, míg az egyik munkatárs rábukkant, és végül a helyére került az alkotás.

Kápolna mennyezete, Kép: László Márta
Kápolna mennyezete, Kép: László Márta

Maga a kápolna csodálatos csipkeszerű visszafogott díszítéseivel. Miután felszentelt hely, esküvőket és keresztelőket is tartanak benne.

Ma már látogatható az egész kastély, főként a szállóvendégeknek, de másokat is szívesen körbevezetnek.

Családfa gobeline-be álmodva, Kép: László Márta
Családfa gobeline-be álmodva, Kép: László Márta

Az egyik terem éke ez a gobelin, amelyik aprólékosan ábrázolja a családfát. A kétszintes könyvtár fölött magasodik Magyarország első vasbeton kupolája.

Könyvtár, Kép: László Márta
Könyvtár, Kép: László Márta

Az eredeti gyűjtemény minden darabja megsemmisült a háború alatt. Máglyán végezték ott, helyben. Ma adományból csupa címertannal és családfakutatással foglalkozó könyveket őriznek benne. A felső szintre csak kutatók mehetnek fel egy titkos ajtón keresztül.

Díszruha, Kép: László Márta
Díszruha, Kép: László Márta

A korabeli gardróbban gyönyörű, XIX. századi ruhákat találunk,

A szék, Kép: László Márta
Ennyi maradt a teljes berendezésből, Kép: László Márta

és őrzik még a kastély egyetlen, eredeti berendezési tárgyát, ezt a széket is.

Festmény, Kép: László Márta
Kép: László Márta

Az egykori cselédszobák helyén, a tetőtérben ma két különleges festményóriást őriznek temperált körülmények között.

Elismerés:
A Károlyi-program 1995-ben elnyerte az UNESCO által adományozott Kulturális Világörökség Évtizedének Emblémáját. Ez volt az első eset, hogy egy magyar műemlék kapta meg ezt az elismerést.

Mindkettő annak Francesco Fontebassonak (1707-1769) a munkája, aki kora kedvelt mestere volt, és nemcsak a Károlyi családnak dolgozott, de neki köszönthetjük a szentpétervári Téli Palota egyes freskóit is.

A kastély Bécsben élő építészét az akkor ifjú Ybl Miklós képviselte a helyszínen, mint a Károlyi család – mondjuk így – művezetője. Ő is szeretett volna valami maradandót alkotni.

Ybl-lépcső, Kép: László Márta
Ybl-lépcső, Kép: László Márta

Neki köszönhetjük ezt a csodálatos mellékfolyosós fa lépcsőt, ami a főbejáratról vezetett föl. Ma is minden porcikája eredeti.

Bálterem, Kép: László Márta
Bálterem, Kép: László Márta

Már az építkezés alatt kiderült, hogy a bálterem kicsit kicsire sikerült, ezért találták ki a hatalmas, parkra néző ajtókat

Csipketerasz, Kép: László Márta
Csipketerasz, Kép: László Márta

és az úgynevezett csipketeraszt, ami megfelelően bővítette ki a termet, és ami elbűvölte a vendégeket.

Kastélypince, Kép: László Márta
Kastélypince, Kép: László Márta

A kastély alatti pincerendszer még a mai igényeknek is megfelelő teret enged mindenhez. Az ott zajló kulturális eseményt semmi sem zavarja, hiszen gyönyörűen restaurálták a téglaboltíveket, isteni az akusztikája, bámulatoson modern a látványkonyhája. Egy dolog nincs – szerencsénkre – térerő!

Esti fényben, Kép: László Márta
Esti fényben, Kép: László Márta

Gyönyörű a kastély este is, a park pedig maga a kikapcsolódás. Bármikor ellátogathatunk egy finom ebédre, vacsorásra, vendégszobák, olvasóterem és természetesen folyamatos idegenvezetés áll a vendégek szolgálatára.

Szólítsatok bárónőnek! Főúri látogatásom Pápán
Egy kicsit mindenki pápai – ez a címe annak a 3D-s filmnek, amivel elkezdődik a látogatás a pápai Eszterházy-kastélyban. A divatos vetítés után a mából pillanatok alatt átlényegülhetünk az 1700-as évekbe. A korabeli ruhába öltözött idegenvezető ehhez csak a kezdet volt! Láttam már a világ számos pontján nagyszerű idegenvezetést – sokszor mobillal, szinkrontolmáccsal, de hogy egy dramaturgiailag megtervezett, kosztümös élő tévéjátékba csöppenek, na, erre nem számítottam! Ragyogó volt!

 



Facebook hozzászólás
További cikkek

Hozzászólás zárolva.

GASZTRO

KUL-TOUR

1 / 158

ÉLET-MÓD

Kedves Olvasónk!
Ha érdekli ez a téma, és szeretne heti hírlevelet kapni a témában, vagy értesítést a megjelent új cikkekről, kérjük, adja meg nevét és e-mail címét!