Facebook hozzászólás
19

Diákmunkák a rendezvények és vendéglátás területén

A fiatalok számára az elsődleges feladat jellemzően a tanulás és az iskola nyújtotta kihívások leküzdése. Adott esetben azonban akár a munka világában is kipróbálhatják magukat, mely sokszínű lehetőségeket és egészen specifikus területeket is kínál.

Tanulás és munka

Egy fiatal számára még egészen más mérföldkövek mutatkoznak az életben mint később, a felnőtt lét során. Ezt a jó néhány évet leginkább az iskolai tanulmányok teszik ki, ám fontos időszak ez saját magunk felfedezése és az emberi kapcsolatok kialakítása, a közösségi lét szempontjából is. Minél inkább haladunk előre tanulmányainkban, várhatóan szociális életünk is annál fejlettebb, összetettebb, mégis határozottabb lesz.

Az első lépéseket ennek irányába jellemzően a gimnáziumban kezdhetjük el, aki pedig az érettségit követően az egyetemeket választja, újabb szintre léphet ebben a tekintetben is. A tanulmányok és a saját utak feltérképezése már önmagában is elegendő feladatot ró a fiatalokra, manapság ráadásul az eddigieknél is nagyobb terheléssel és még több elvárással, impulzussal találkozhatnak a mindennapok során.

Sokan azonban éppen ezt keresik, az állandó dinamizmust, a pörgést és azt, hogy mindig legyen valami tennivaló. Erre a tanulmányok mellett kiváló opciót kínálnak a diákmunkák, melyek a legkülönbözőbb területeken kínálnak akár szezonális, akár állandó álláslehetőséget. A paletta kifejezetten színes és a diákság számára még inkább adott a választás lehetősége is, ám a vendéglátáshoz és rendezvényekhez kötődő diákmunkák kifejezetten népszerűek.

Közel az emberekhez

Annak megválaszolása, hogy miért épp ez a terület vált népszerűvé, több szempontból is megközelíthető. Egyrészt sokak számára fontosak a már említett interakciók, új emberek megismerése, az állandó impulzusok jelenléte és az érzés, hogy az útkeresés során valami hasznosat is tehetnek. A vendéglátáshoz kötődő diákmunkák során pedig jellemzően nap mint nap sok új emberrel találkozhatunk, így ez a tapasztalatszerzés mellett a szociális skilleket is erősíti.

Az ilyen típusú diákmunkák ráadásul sokszor szezonálisan élik virágkorukat, hiszen a nyári időszakban sok nyaraló- és vendéglátóhelyen van szükség plusz munkaerőre. Ekkortájt a diákmunkák száma is megnő és valóban sok fiatal választja nyári elfoglaltságként ezeket az állásokat. Ez persze egyfajta áldozathozatalnak is tekinthető, hiszen a munka a szabadidő kárára történik, de cserébe rutin és persze bevétel is szerezhető.

Adott esetben ezek a diákmunkák akár egy jövőbeli karriernek is megágyazhatnak. Természetesen nem minden diák marad a pultban vagy valamilyen más vendéglátói pozícióban, de sokak számára olyannyira pozitívak lehetnek a tapasztalatok, hogy a szakmai útkeresésben is segíthetik a döntést. A nyári diákmunkák között persze más opciókat is találunk, akár olyanokat is, melyek egyben a kikapcsolódást is garantálják.

Kellemest a hasznossal

A szezonális diákmunkák másik jelentős része a nyári rendezvényekhez kötődik. Mivel itthon is számos fesztivál és egyéb hasonló esemény is megrendezésre kerül, a paletta kifejezetten színes, legyen szó akár léptékről, akár jellegről vagy egyszerűen egy zenei stílusról. Az itt elérhető állások sokszor összefonódnak a már említett vendéglátós diákmunkákkal, ám rendelkeznek egy speciális csavarral.

Ez pedig nem más, mint a munka és szórakozás összefonódása. Ahogy említettük, a nyári diákmunkák azzal az áldozattal járnak, hogy a vakáció jelentős ideje munkával telik, így kevesebb jut kikapcsolódásra. Ha azonban valaki egy fesztiválon vállal munkát, egészen más közegbe csöppen, és a manapság oly sokszor hangoztatott FOMO érzés sem lehet úrrá rajta. Persze ezek a diákmunkák sokszor kifejezetten megterhelőek, de a tapasztalatszerzés és fizetés tekintetében kiemelkedők.

Ha tehát valaki úgy érzi hasznosabban is tölthetné szabadidejét, a diákmunkák remek lehetőséget nyújtanak erre. A középiskolások számára – 15 éves kortól – leginkább a nyári, szezonális állások ajánlhatók, egyetemi hallgatók számára ugyanakkor számos egész évben elérhető diákmunka is rendelkezésre áll. A munkaerőpiaci tapasztalat mellett pedig természetesen az így szerezhető extra bevétel sem elhanyagolható szempont.

(x)



Facebook hozzászólás
További cikkek

Hozzászólás zárolva.

ÉLET-MÓD

Milyen vászonképet adjak ajándékba?

Születésnapok, névnapok, diplomaosztók, karácsony vagy évforduló – ha egyedi ajándékkal szeretnél kedveskedni…

Penész megszüntetése páramentesítővel

Amikor légszennyezettségről beszélünk, elsősorban a kipufogógázra, az üvegházhatású szennyező anyagokra, a füstölgő…
1 / 3 453

GASZTRO

KUL-TOUR

1 / 158

Egyéb

Kedves Olvasónk!
Ha érdekli ez a téma, és szeretne heti hírlevelet kapni a témában, vagy értesítést a megjelent új cikkekről, kérjük, adja meg nevét és e-mail címét!