Facebook hozzászólás
290

Balkán Hangja Fesztivál

A „Balkán Hangja” című rendezvénysorozat 10 éve azzal a céllal indult, hogy a zenekarok és táncegyüttesek évente egy alkalommal bemutathassák tudásukat, fejlődésüket, legújabb koreográfiájukat egymásnak és a közönségnek.

 Mindez a fellépő zenészek és táncosok kezdeményezésére jött létre, miután bennük is megfogalmazódott az az igény, hogy megismerhessék egymás tradicionális kultúráját mindenfajta politikai és anyagi érdekek, előítéletek nélkül.

 Immár 12. alkalommal mutatják be a balkáni művészek saját kultúrájukat, világukat a „Balkán Hangja” című rendezvénysorozat keretében,

2007. november 17-én 19 órától az Almássy Téri Szabadidőközpontban.


Az eseménysorozat díjátadó gálájára kerül sor a jövő hétvégén. Évente egy alkalommal osztanak díjat, és mindig azok kapják, akik a balkáni kisebbségekért, a balkáni kultúráért legtöbbet tesznek és leghitelesebb formában közvetítik azt.

A közreműködő együttesek: Kud. Dido táncegyüttes /Szerbia/, Cerbul de Aur táncegyüttes, Hercegszántói Veseli Santovcani táncegyüttes, Lórév, Iliosz táncegyüttes, Martenica táncegyüttes, Tabán táncegyüttes, Tököli Délszláv néptáncegyüttes, Kud. Dido Zenekar / Szerbia/, Ajde Braco Zenekar, Cimbali Band, Csürrentő Zenekar, Dilber Zenekar, Kolo Zenekar

A fesztivál idején veszik fel a Balkán Hangja DVD anyagát a programsorozaton fellépő zenekarok közreműködésével.

A fent említett programon kívül, figyelmükbe ajánljuk a szabadidőközpont jövő heti egyéb rendezvényeit:

12. hétfő 20h: T’rákija

Hétfő esténként a balkán táncai, zenéi ismerhetők meg a T’Rakija zenekar és a Balkán Hangja Kulturális Egyesület által szervezett klubesteken. Esetenként vendégek, énektanulás, diavetítés, kisebb előadások mind-mind a balkán jegyében az első emeleti kávézóban

14. szerda 20h: Quartro Formaggi:

Közreműködők: Fekete Teve, Gravefruit Sound, Kingstone Cruisers, Effeta

15. csütörtök 20.00: Magyar Táncház – INGYENES!

16. péntek: Zárkózz fel! – Házzáró 25 részes fesztiválsorozat

                                           Takáts Eszter lemezbemutatója

17. szombat: Balkán Hangja Fesztivál

18. vasárnap: 9.00 – 16.00 Nemzetközi rovarbörze

A Magyar Rovartani Társaság szervezésében megrendezésre kerülő rovarkiállításon és rovarbörzén az érdeklődők bepillantást nyerhetnek a rovarvilág csodálatos változatosságába. Az esemény kitűnő szórakozást és érdekes ismereteket kínál a család apraja-nagyja számára.





Facebook hozzászólás
További cikkek

Hozzászólás zárolva.

STÍLUS

1 / 630

KUL-TOUR

1 / 158

ÉLET-MÓD

Kedves Olvasónk!
Ha érdekli ez a téma, és szeretne heti hírlevelet kapni a témában, vagy értesítést a megjelent új cikkekről, kérjük, adja meg nevét és e-mail címét!