Facebook hozzászólás
323

10 év allergia nélkül – jól hangzik, ugye?

Akinél egyszer jelentkeznek a pollenallergia tünetei, számíthat rá, hogy a panaszai évről-évre visszatérnek majd az allergén növény virágzásától függően, az év azonos időszakában. Ilyenkor kezdődik a szokásos procedúra: tüneti kezeléshez orrcsepp, szemcsepp, gyógyszerek. Az allergén immunterápia már több éve hazánkban is elérhető, és tartós megoldást ígér: akár 10-12 évre is megszüntetheti a panaszokat, ha vállaljuk a minimum 3 éves kezelést.

Nem az illatokról szól a nyár az allergiások számára – Kép: Pixabay

Dr. Balogh Katalin allergológus, a Magyar Allergológiai és Klinikai Immunológiai Társaság Immunterápia szekciójának vezetőségi tagja, a Budai Allergiaközpont főorvosa 2008 óta végez immunterápiás kezeléseket. Elmondása szerint a kezdetben alig ismert terápia iránt ma már nagyobb az érdeklődés mind a betegek, mind az orvosok részéről. „Egyre több allergológiai rendelésen végzik a betegek immunterápiás kezelését, ez is azt mutatja, hogy a terápia iránt, ha lassan is, de nő az igény a páciensek részéről. 2011-ben megközelítőleg ezer immunterápiás kezelés történt, 2013-ben már 2500. A saját praxisomban az elmúlt hat évben összesen közel 300 betegem választotta az immunterápiát.”

Az immunterápia oki kezelés, tartósan képes megszüntetni az allergiás tüneteket, mert a szervezetet hozzászoktatja az allergénhez. Ez a folyamat 3–5 éven át tart, ez időszak alatt a beteg azt az allergént szedi ellenőrzött, tisztított formában, amely a tüneteit kiváltja. Az immunterápia során nagy adag allergént juttatnak a szervezetbe, ezáltal az immunrendszer más úton aktiválódik, a korábban a tünetek kiváltásában szerepet játszó ellenanyagok nem termelődnek. „A tartós hatás eléréséhez a kezelést valóban minimum 3 évig célszerű tartani, de ez nem jelenti azt, hogy addig ne volna érzékelhető a hatása. A betegeim 80 százaléka már az első évben jelentős javulást tapasztal, elsősorban az orrdugulás és a szemtünetek terén” – mondta el dr. Balogh Katalin.

Allergiás vagy? Ezt a négy hibát ne kövesd el!
Jártál már orvosnál, de úgy gondolod, az allergia tüneteit egyedül is képes vagy csillapítani? Szedsz valamilyen gyógyszert, de nem tudod pontosan, mire? Ez csak kettő azok közül a tévedések közül, amelyekkel kínszenvedéssé változtathatjuk az allergiaszezont.Itt találod a többit!

Parlagfű-allergia esetén szezonális kezelést végeznek. A növény virágzása előtt 2–4 hónappal kezdik el a készítmények alkalmazását, és a szezon végéig folytatják. A kezelés éves szinten 60 ezer forint körüli kiadást jelent a betegeknek. Ezzel párhuzamosan azonban az egyéb tüneti szerekre fordított kiadásaik folyamatosan csökkennek, majd az eredményes kezelést követően akár 10-12 évre megszűnnek. A készítmények tabletta vagy nyelv alá adagolható cseppek formájában szedhetők. Akár gyerekek is végezhetik önállóan, ha képesek az oldatot 2 percig a szájukban tartani, mivel a felszívódás a szájnyálkahártyán keresztül történik.

A stressz felerősíti az allergiát – de tehetsz ellene!
Öröklött hajlam esetén a stressz szerepet játszhat az allergia megjelenésében, meglévő betegség esetén pedig fokozza a panaszokat. A tudatos életvezetés és a stresszcsökkentő technikák segíthetnek.

„A 3 éves kezelési idő első hallásra hosszúnak tűnhet, de a tapasztalatok ennek ellenkezőjét igazolják. Egyrészt pollenallergia esetében szezonális kezelést végeznek, tehát a beteg nem szedi egész évben a készítményeket, a gyakorlatban így alig foglalkozik többet az allergiája kezelésével, mintha a szokásos tüneti szereket használná. A tüneti szerekkel szemben azonban az immunterápia belátható időn belül végleges megoldást is kínál, ami véleményem szerint fontos motiváció a betegeknek a kezelés megkezdéséhez – magyarázza az Allergiaközpont főorvosa. – A saját tapasztalataimat támasztja alá egy közelmúltban megjelent vizsgálat is, melyben 81 tanulmány – közel 10 ezer résztvevő – eredményeit összegezték, és megállapították, hogy az immunterápiával kezelt betegek lemorzsolódása teljesen átlagosnak tekinthető, 14 százalék körüli.”

Az immunterápia mindenki számára javasolható, aki nem szeretne hosszú távon gyógyszereket szedni pollenszezonban, vagy akinél a hagyományos tüneti szerek nem hozták meg a várt javulást. Fontos megemlíteni, hogy az immunterápia az egyedüli olyan gyógymód, amely az allergia szövődményeit – újabb allergiák vagy asztma megjelenése – is képes meggátolni. Egy kutatásban újabb pozitív hatását vizsgálták: 60, átlagosan 8,5 éves, enyhén asztmás gyermek állapotának változását követték nyomon 10 éven keresztül. Megfigyelték, hogy az immunterápiás kezelésben részesült gyerekek asztmás tünetei csökkentek, esetükben kevesebb asztmagyógyszer használatára volt szükség.

www.allergiakozpont.hu



Facebook hozzászólás
További cikkek

Hozzászólás zárolva.

GASZTRO

KUL-TOUR

1 / 158

ÉLET-MÓD

Kedves Olvasónk!
Ha érdekli ez a téma, és szeretne heti hírlevelet kapni a témában, vagy értesítést a megjelent új cikkekről, kérjük, adja meg nevét és e-mail címét!