Azért vannak a jóbarátok…miért is?

Kedves Életforma.hu és Olvasói!

Nem tudom, Önök hogy vannak ezzel, de engem teljesen megőrjít ez az idő. Na meg a hangulatom… Lehet, hogy ezért is szívtam mellre valamit, amit talán nem kellett volna.

A fiam az idén elég rossz jegyeket hozott haza. Túlságosan gömbölyűek a tőle megszokottakhoz képest – azaz zömében hármasok az eddigi négyesek és ötösök helyett. Ahhoz már túl nagy, hogy leüljek vele tanulni, ahhoz viszont még kicsi, hogy az ügyet egy legyintéssel elintézzem, hogy „á, tudja ő, mit csinál”. Arra gondolok, hogy talán most érkezett el abba a kamaszkori stádiumba (14 éves), amikor a csajok és a haverok felzavarják a gyerekkori állóvizet. Büntetni nem büntetem, csak időről-időre szépen elbeszélgetek vele, hogy miért nagyon-nagyon fontos a tanulás. De nem is ez bolygatta meg igazán időjárás is tépázta kedélyemet. A bizonyítványa? Olyan.

A legjobb barátnőmnek a rendszeres heti kávézással egybekötött világmegváltásunk során megemlítettem, hogy az én kicsi fiam mostanában nem egy iskola élharcos. P. nagyon furcsán reagált – vagy csak én vettem a szívemre a nyers őszinteséget. Közölte ugyanis, hogy szerinte mi a párommal teljesen elkényeztetjük a gyereket, mivel liberális nevelési elveket csak olyan csemetével szemben lehet alkalmazni, aki ért a szép szóból. Szerinte a fiam nem tisztel minket eléggé, mivel soha nem kap semmilyen kézzelfogható büntit (például TV vagy játék megvonást), maximum csak szidást és csúnyán nézést.

P. barátném mindig is őszinte típus volt, és ha ezt nem szeretném benne, nem lennénk barátok. Mindenesetre úgy érzem, hogy most egy kicsit túllőtt a célon, mivel kimondottan sértőn és arrogánsan viselkedett. Nem tudom, lehet, hogy csak az igazság fáj, mivel a gyerek tényleg kicsit elkanászodott mostanság, és mi hatni próbálunk rá ahelyett, hogy igenis megmondjuk, mintegy megparancsoljuk, hogy úgy tegyen-vegyen, ahogy azt mi jónak látjuk. De ez még nem ok arra, hogy a barátom kerek-perec a fejemhez vágja, hogy elrontom a fiamat. Vagy igen?