A tipikus férfi, a tipikus nő és a szomszédasszony

A sztereotípia az idegen szavak szótára szerint merev egyformaság, gépiesség, változatlan ismétlődés. Esetünkben tehát a berögzött, megszokott elképzelések, elvárások, szerepek, melyek annyira mélyen bevésődtek az ember tudatába, hogy gondolkodás nélkül vágja rá a választ a kérdésre: milyen a tipikus férfi és nő: a tipikus férfi erős,  agresszívebb, célratörő, a nő gondoskodó, kedves, visszahúzódó.

Most mindenki tekintse át ismerőseit, s gondolkodjon el rajta: ki az, aki természetes módon megfelel ennek a leírásnak (van ilyen?), s ki az, akiről könnyen kideríthető, hogy kényszerből játssza a szerepet, és szerencsére olyan is akad, igaz csak elvétve, akinek nincs kedve tőle idegen szerepet játszani, és vállalva önmagát esetleg pontosan a sztereotípiákkal ellentétes életet él.

S ez a férfiakra ugyanúgy érvényes, mint a nőkre. Nekik is sokkal egyszerűbb és könnyebb lenne az életük, ha nem kellene játszani a kemény férfit, aki mindent kibír, mindent megold, és mindenki támaszkodhat rá. Lehet, hogy van, akinek ez természetes, de olyan is van, aki teljesen más szerepben szeretné magát látni. De ha visszahúzódó, gyöngéd, kedves, figyelmes, "erős férfi"-társai kigyúnyolják, kiközösítik.

Rengeteg problémát megoldana, ha elfogadnánk mindenkit olyannak, amilyen, s megengednénk neki, hogy számára megfelelő módon éljen. Lássunk egy példát, amelyen kiválóan illusztrálható ez.

 Adott egy házaspár egy gyermekkel. Elválnak, a bíróság az anyának ítéli a gyermeket. Az apa ezt nagyon nehezen viseli, mert szoros a kapcsolata a gyerekkel, de bele kell nyugodnia a döntésbe. Az anya nehezen tud a gyermeknevelés, a háztartás, a munkahely követelményeinek, és új barátja elvárásainak megfelelni. Az apával végül megyegyeznek, hogy a gyermek egy-egy hétig felváltva egyiküknél, majd másikuknál lakik. Az anya továbbra sem bírja a terheket, a gyerek idegesíti, partnerével is veszekszik, nem találja a helyét, az apa viszont szeretné, ha a gyermek végleg nála maradhatna.