Facebook hozzászólás
116

Csak képzeld el, ahogy Lennon is mondta

Bizonyára mindannyian hallották már bíztatásként: „Csak gondolj arra, hogy átmész a vizsgán, és akkor biztosan sikerülni is fog”. Persze, könnyebb mondani, mint megtenni. A hitetlenkedőknek most talán bizonyítékul szolgálhat a Washington Egyetem legújabb kutatása, amelynek eredményei szerint a képzeletünk bizonyos esetekben valóban segíthet elérni céljainkat.

A kutatók egy csoport önkéntest kértek fel, hogy az előttük lévő képernyőn sok betű közül válasszák ki azokat, amelyeket előzetesen megbeszéltek velük. A betűk azonosításakor egy, a képernyő mellett található gombbal kellett jelezni. Miközben a feladatot végezték, a kutatók megkérték az önkénteseket, képzeljék el saját magukat, amint mindkét kezüket a képernyő mellett tartják, vagy csak egyik kezüket tartják ott, a másikat a hátuk mögé helyezik (a mozdulatokat nem kellett elvégezniük, csak elképzelniük).

Az eredmények szerint egy bizonyos póz elképzelésének hasonló hatásai vannak, mintha az illető valóban fel is venné az adott pózt. Azok a résztvevők, akik mindkét kezüket a monitorra téve képzelték el magukat, sokkal több időt töltöttek a betűk vizsgálatával, mint a kezüket a hátuk mögé képzelők. Korábbi kutatások megmutatták, hogy több időt töltünk el az olyan tárgyak vizsgálatával, amelyek közelebb vannak a kezünkhöz, de ez az első kutatás, amely során bebizonyosodott, hogy elegendő elképzelni is azt, hogy az adott tárgy közel van hozzánk.

A kutatási eredmények szerint az emberi periperszonális tér (a testünk körüli tér) pusztán a képzeletünk segítségével kiterjeszthető. Részben tehát igaz, amit John Lennon mondott: "A képzeletnek megvan az a varázslatos képessége, hogy átformálja a valóságot."

www.medipress.hu

 



Facebook hozzászólás
További cikkek

Hozzászólás zárolva.

GASZTRO

KUL-TOUR

1 / 158

ÉLET-MÓD

Kedves Olvasónk!
Ha érdekli ez a téma, és szeretne heti hírlevelet kapni a témában, vagy értesítést a megjelent új cikkekről, kérjük, adja meg nevét és e-mail címét!