Facebook hozzászólás
93

Két méhe volt az asszonynak

Minden orvos megdöbbent, amikor meglátta, hogy a harminchárom éves asszony mindkét méhében fejlődik egy-egy magzat. Az ikrek végül másfél hónap különbséggel jöttek a világra.

A dupla méh körülbelül minden százezredik nőnél fordul elő. A kutatók a mai napig nem tudják, vajon miért alakul ki egyeseknél nemcsak kettőzött méh, de vagina és csikló is.

Ha „csak” a méhből van kettő, általában nem is veszik észre, egészen a terhességig. Maria Tescu rendellenessége is csak első fia születésekor derült ki, és amikor 11 év múlva második gyermekét várta, kiderült, hogy az egyik magzat már fejlődött, amikor újra teherbe esett, így a másik méhe is „foglalt” lett.

Az asszony egyik gyermeke végül hét hónapra született meg, a másik azonban csak a következő évben, több, mint másfél hónappal később, ő ugyanis teljesen nyugodtan a „helyén maradt”, amíg anyja be nem fejezte a vajúdást.

A koraszülésnek az orvosok szerint valószínűleg az volt az oka, hogy az első csecsemő a fejletlenebb méhben volt, amely így nem bírta a terhelést.

A kisfiú így másfél kilóval született, tüdeje fejletlen volt, ezért sokáig inkubátorban, lélegeztetőgépen tartották. Testvérét az új esztendőben normális testsúllyal, teljesen egészségesen, császármetszéssel hozta világra Maria.

Az orvosok szerint kész csoda, hogy mind a két gyermek életben maradt. Összesen tizenegy hasonló anyáról tudnak.

A dupla méh gyakoribb azoknál a nőknél, akik maguk is koraszülöttek voltak. A méh ugyanis eredetileg két kamrából áll, amelyek egy idő után egyesülnek, így hozva létre az uterust.

Ha ez az egyesülés nem történik meg, akkor jön létre olyan rendellenesség, mint Mariának van. Sok nő számára ez semmilyen gondot nem okoz, azonban néhányan rendszeres, a szokásosonál erősebb menstruációs fájdalomról számoltak be.

A http://www.cnn.com/HEALTH/library/DS/00821.html és a http://news.bbc.co.uk/2/hi/health/4249203.stm nyomán

SZF



Facebook hozzászólás
További cikkek

Hozzászólás zárolva.

PÉLDA-KÉP

1 / 258

ÉLET-MÓD

Kedves Olvasónk!
Ha érdekli ez a téma, és szeretne heti hírlevelet kapni a témában, vagy értesítést a megjelent új cikkekről, kérjük, adja meg nevét és e-mail címét!