Facebook hozzászólás
162

„Ha valami fontosat akarsz az életben, ne a közepébe célozz, hanem mellé. És eltalálod.”

A diéták nem használnak. Aki le akar fogyni, annak az őzhöz hasonlóan kell cselekednie: mindent megenni, aztán elégetni a zsírt. Mert zsírt csak az izmok égetnek, és csak oxigénfeleslegben, zsírégető pulzusszám mellett, tehát 120 és 180 között. Nem érheti el azt a szintet, amikor a szervezet zsírbontásból szénhidrátbontásba vált. Addig ugyanis 100 százalékban zsírt éget.

Ha edzetlenül állunk neki futni, fél óra alatt 0,1 gramm zsírt égetünk, ami annyi sincs, mint egy gombostűfej. Négy hét múlva már 5 grammot égetnek el az izmaink, tehát ötvenszer többet. Tizenkét hét múlva, pedig 25 grammot, azaz 225 zsírból származó kalóriát. Idővel ugyanis a futás megváltoztatja a test kémiáját: három hónap múlva ehetünk, amit és amennyit akarunk. Nem fogunk már hízni. Az edzés hatására erőteljesen felszaporodnak a zsírbontó enzimek. Nő az izomzat, a zsír, pedig leolvad. Megsokszorozódik a zsírégető kemencék száma. Ráadásul több támadás is éri a zsírsejteket. Több enzim termelődik, és indít ostromot ellenük.

A legörvendetesebb hír: a futás 25 százalékkal fokozza az anyagcserét, méghozzá egész nap. Letesszük a futócipőt a sarokba, és kényelmesen leheveredünk az ágyban vagy alszunk, testünk akkor is tovább égeti a zsírt. Ha a futás a szenvedélyünkké válik, óránként akár 10 grammot is. A németek, az osztrákok és a svájciak naponta átlagosan 142 gramm zsírt fogyasztanak. Tehát csak 14,5 órát kellene naponta aludniuk, és felhasználnák a zsírt. Csak az kell hozzá, hogy zsírégető gépüket minden nap bekapcsolják.

Aki fut, annak nem jelent többé problémát az egészséges táplálkozás. Szervezetét tízszer annyi oxigén árasztja el. Ezáltal pát hét edzés után felébred egy rejtett ösztön: a testi intelligencia. Ennek segítségével a szervezet tudat alatt összeállítja az étlapját. Ahogy a gyerek, aki ösztönösen tudja, mikor elég: az első és a második kanál spenótnál még mosolyog. A harmadig viszont az ölébe kerül.

A futó ízlése szükségszerűen megváltozik: több szénhidrátot és fehérjét, kevesebb zsírt eszik. Több gyümölcsöt és zöldséget, kevesebb húst. Okosabb dolog futni, mint táplálkozástani könyveket olvasni. Ne a táplálkozással foglalkozzunk, hanem fussunk, és ösztönösen helyesen fogunk étkezni.

Azonban ebben a melegben vigyáznunk kell a futással! A levegő a meleg hatására tele van káros szennyeződésekkel, melynek hatására futás közben tüdőnk nehezen bírja a terhelést. Hamarabb kifáradunk, és nem tudunk annyi oxigént bevinni, amennyire szükségünk lenne. A 40 fokos hőségben 15 perc futás bőven elegendő ahhoz, hogy testünk elindítsa zsírégető kemencéit.





Facebook hozzászólás
További cikkek

Hozzászólás zárolva.

PÉLDA-KÉP

1 / 258

KUL-TOUR

1 / 158

ÉLET-MÓD

Kedves Olvasónk!
Ha érdekli ez a téma, és szeretne heti hírlevelet kapni a témában, vagy értesítést a megjelent új cikkekről, kérjük, adja meg nevét és e-mail címét!