Facebook hozzászólás
198

Végzetes vérrögök-kevés szakember

Magyarországon évente még mindig legalább 2000 ember halálát okozza az érrendszerben elakadt vérrög, amely igen gyakran a tüdőben torlaszolja el a vér útját, végzetes tüdőembóliát okozva. Az áldozatok legtöbbször munkaképes korú, magukat egészségesnek tekintő férfiak és nők. Milliárdokat költ az OEP trombózisos betegek táppénzére, miközben a kevés hazai szakember évek óta emberfeletti küzdelmet vív a vérrögképződés, azaz a trombózis megelőzéséért, valamint a tüdő- és tromboembóliás betegek túléléséért. A megoldáshoz vezető út lehet az európai országokban bevált Trombózisközpontok számának növelése.

Magyarországon mindössze 4-5 Trombózisközpont működik, pedig 10-szer ennyi se lenne túl sok, hogy a trombózistól szenvedők életminőségén és életesélyein javítsunk- hangsúlyozta Blaskó György, a II. kerületben most nyílt Trombózisközpontot vezető professzor.  A főorvos úgy véli, hogy Magyarország  mintegy két évtizedes lemaradásban van trombózisos betegségek   megelőzésében és korai felismerésében. . A statisztikai adatok azt mutatják, hogy a trombózis annyi ember halálát okozza ma nálunk, mint 1990-ben Ausztriában. A helyzetet nagymértékben rontja, hogy kevés a trombózisos kórképekhez, és a megelőző életmód-tanácsadáshoz értő szakorvos, aki tisztában van a véralvadás folyamatával, valamint gátlásának gyógyszertani lényegével- magyarázta Blaskó professzor, a Magyar Trombózis és Haemosztázis Társaság volt elnöke, aki 40 éve gondoz trombózison átesett vagy arra családilag hajlamos betegeket.  Tapasztalatai alapján a magyarországi betegek sokkal többen vannak, mint ahányat a magyar egészségügyben jelenleg el tudnak látni: ezért az a gyakorlat, hogy a népbetegségnek számító trombózissal küszködőket nem specializált centrumok, hanem más szakirányok orvosai látják el, pl.  angiológusok (végtagi érspecialisták) vagy flebológusok (visszérsebészek). A tüdő- és tromboembóliások túlélési esélyeinek növelésére azonban speciális tudásra van szükség, hasonlóan a diabetológiához (cukorbetegek kezeléséhez), a nefrológiához(vesebetegek kezeléséhez) vagy az immunológiához (a betegségek elleni védekezőképesség zavarainak kezeléséhez).

Az áldatlan helyzet javításához járulhat hozzá a Mammut Egészségközpontban nyílt Trombózisközpont Blaskó György heamatológusprofesszor vezetésével. A központ specialistái kiemelt figyelmet fordítanak a trombózisos betegségek diagnosztikájára azoknál a fiatal betegeknél, akik vagy már átestek a betegségen, vagy örökletes hajlamuk lehet rá. Az első rendelési nap tapasztalata, hogy segíteni tudnak daganatos betegeken, akiknek kísérőbetegségük lehet a trombózis. Blaskó professzor felhívta a figyelmet a sportbalesetek utáni trombózisveszélyre, valamint bizonyos gyulladásos bélbetegségek, és immunológiai kórképek előfordulásakor gyakoribb trombózisra. A kezelésre szorulók más részénél ún. ismeretlen eredetű trombózis zajlott le, náluk a vérrög újraképződését kell megakadályozni. A véralvadási szakértő, belgyógyász, klinikai farmakológus meggyőződése, hogy a trombózisok okozta halálesetek gyakorisága Magyarországon ugyanúgy visszaszorítható lehetne, mint más Európai Uniós országokban. Hollandiában például 58 trombózisközpontban küzdenek a végzetes vérrögök ellen. A magas színvonalú diagnosztikai és terápiás szakértelemmel működő új szakcentrumok sokat tehetnek a trombózisos betegek túléléséért Magyarországon.

 

forrás: Tromboziskozpont.hu



Facebook hozzászólás
További cikkek

Hozzászólás zárolva.

KUL-TOUR

1 / 158

ÉLET-MÓD

Kedves Olvasónk!
Ha érdekli ez a téma, és szeretne heti hírlevelet kapni a témában, vagy értesítést a megjelent új cikkekről, kérjük, adja meg nevét és e-mail címét!