Facebook hozzászólás
279

Szomszédoljunk!

Távoli tájak népeit, szokásait megismerni nagy élmény, de legalább ekkora öröm közeli, néhány órányi autózásra lévő helyeket felfedezni. Télidőben persze elsősorban a hó vonzza az embereket, de sípályákat szerencsére szinte minden szomszédos országban találunk. Sőt kulturális és egyéb kalandok is várnak ránk.

Magyarország szerencsés helyen fekszik: bármerre indulunk, számtalan érdekes téli programra bukkanunk a határ másik oldalán. Télen igazi síparadicsommá válik Szlovákia északnyugati része, a Tátra környéke. A pályákat átlagosan 60–80 centiméteres hó fedi, és a hóágyúk is folyamatosan dolgoznak, ha kell. Idei újdonságként a legnagyobb öt síközpont – nyugati szomszédunk egyes régióihoz hasonlóan – közös síbérletet hozott létre. Persze Ausztria sípályái is számtalan változatos programot ígérnek, ráadásul egyes soproni hotelekben a vendégek számára reggelente transzfer áll rendelkezésre az ausztriai Stuhleckre, ahol a könnyűtől az egészen nehéz fokozatú sípályákig hódolhatnak szenvedélyüknek a téli sportok szerelmesei. Szlovéniában is sok a jó pálya, Románia pedig főleg a sítúrázás és a sífutás kedvelőinek tartogat páratlan élményeket. Horvátországban is van ok a téli szomszédolásra: a Plitvicei-tavak környékén lenyűgözők a megfagyott vízesések.

Hó és víz

A tátrai lesiklások mellett az itt telelők a freeride zónát is kipróbálhatják: skifox, snowscoot, snowbike, kitewing, siklóernyőzés is várja az adrenalinra vágyókat, a snowboardparkban pedig a jibbing hódolóinak építettek sok korlátot, ugratót és akadályt. Néhány központban a skijöringet is ki lehet próbálni, ami a síelésnek és a lovon ügetésnek a dinamikus összekapcsolása. Számtalan hétvégi program teszi még tartalmasabbá a pihenést. Alpesi síversenyek, nemzetközi kutyaszán-megmérettetés, farsangi síelés, havas divatbemutató vagy szánkóverseny egyaránt akad a kínálatban. A pályák pihenőhelyein pedig néhány hagyományos szlovák ételt is meg lehet kóstolni.

Szlovákia előnye, hogy kicsik a távolságok, így ugyanazon a napon síelhetünk a gyönyörű hegyi környezetben és fürdőzhetünk valamelyik meleg vizes fürdőben a szabad ég alatt vagy a közeli aquaparkban. Az Aquacity Poprad, az Aquapark Tatralandia vagy a Besenyőfalvi termálfürdő mindegyike egy-egy síparadicsom közelébe épült.
Északi szomszédunk nem csak sípályáival vonzza a turistákat. A csodás természeti környezet egyik leginkább lenyűgöző része a Csorba-tó, ahol nem csak lesikló- és futópályák vannak, hatalmas túrákat is tehetünk a környéken, emellett a hideg hónapokban a hosszú időre befagyott tó csodás természetes korcsolyapályaként is működik.





Facebook hozzászólás
További cikkek

Hozzászólás zárolva.

STÍLUS

1 / 630

KUL-TOUR

1 / 158

ÉLET-MÓD

Kedves Olvasónk!
Ha érdekli ez a téma, és szeretne heti hírlevelet kapni a témában, vagy értesítést a megjelent új cikkekről, kérjük, adja meg nevét és e-mail címét!