Facebook hozzászólás
245

Szívd fel begyem a sok D-vitamint!

Igencsak megszaporodik a náthás, megfázásos betegségek száma a hűvös, nyirkos idő miatt az ősszel. Ma már tudjuk, hogy a D-vitaminnak jelentős szerepe van – többek között – az immunrendszer megerősítésében, viszont ahogy csökken a napsütéses órák száma, úgy egyre kevesebbet raktározunk belőle.  Dr. Bérzcy Judit, a Budai Endokrinközpont endokrinológusa így a D-vitamin pótlására, illetve annak hiánytüneteire hívja fel a figyelmet.

A D-vitamin szerepe

A napfény vitaminjaként ismert D-vitaminról az elmúlt években kiderült, hogy sokkal több mindent befolyásol, mint azt korábban gondolták a tudósok. Hiszen amellett, hogy a jó közérzetért és hangulatért felelős, hatással van a csontok egészségére, csökkenti a gyulladást, megelőzi bizonyos daganatok (pl. vastagbélrák) kialakulását, ráadásul mivel szinte hormonként viselkedik, így az egész endokrin rendszer működését is befolyásolja.

A kisfiú féltérdre ereszkedve egy nagy csokor levelet nyújt át anyukájának, Kép: Pixabay
Kép: Pixabay

Ősszel, a megfázásos időszakban kellő mennyiségű bevitele kiemelten fontos, hiszen az immunrendszer erősítése révén véd a megfázásos betegségek és az influenza ellen.  Ez a vitamin ugyanis aktivizálja az úgynevezett T-sejteket (T-limfociták), melyek a kórokozókkal szembeni védekezés fő katonái. Azonban csakis elegendő D-vitamin jelenlétében képesek megfelelően működni, így értelemszerűen minél alacsonyabb a szervezetben a kalciferol (D-vitamin) szintje, az immunrendszer annál kevésbé tudja ellátni a feladatát – mondja dr. Bérczy Judit, a Budai Endokrinközpont endokrinológusa.

Többek között ez az oka annak, hogy ősszel több betegséggel nézünk szembe, hiszen ahogy kevesebb napfényhez és D-vitaminhoz jutunk, úgy a szervezet védekezési folyamatai gyengülnek. Éppen ezért érdemes odafigyelni a vitamin pótlására, hiszen hiányában nagyobb eséllyel töltjük majd a szabadidőnket a négy fal között lázasan a takaró alatt.

A D-vitamin hiányának tünetei

  • elhízás
  • rossz közérzet, fásultság
  • PCOS/inzulinrezisztencia
  • pajzsmirigyzavarok
  • gyakori fertőzések (influenza, légúti megbetegedések)

Kell-e külön szedni, és ha igen, mennyit?

Honnan juthatunk hozzá D-vitaminhoz?
napfény táplálékkiegészítők étkezés (pl. tej, tejtermékek, tojás, máj, gomba, tengeri halak)

A kalciferol zsírban oldódó vitaminként bizony fel tud halmozódni a szervezetben – bár nem árt hozzátenni, hogy ez meglehetősen ritka. Ennek ellenére még mielőtt táplálékkiegészítőhöz nyúlna, célszerű gyors vérvizsgálattal megbizonyosodni arról, vajon valóban szükséges-e a plusz bevitele. Amennyiben orvosa szerint indokolt, úgy általában 1000 NE (nemzetközi egység) szedését javasolják naponta – viszont ekkor is fontos a rendszeres ellenőrzés, mivel meglehet, hogy az adagok változtatására lehet szükség. A pótlást általában szeptembertől áprilisig javasolják, ám nem ritka, amikor egész évben szükségesnek látják.  Forrás: Budai Endokrinközpont

Ilyenkor minden vitamin jól jön, préselj magadnak!



Facebook hozzászólás
További cikkek

Hozzászólás zárolva.

GASZTRO

PÉLDA-KÉP

1 / 258

ÉLET-MÓD

Kedves Olvasónk!
Ha érdekli ez a téma, és szeretne heti hírlevelet kapni a témában, vagy értesítést a megjelent új cikkekről, kérjük, adja meg nevét és e-mail címét!