Facebook hozzászólás
355

Ördögi kör – veseproblémák és a magas vérnyomás

A magas vérnyomás alattomos betegség, sokan csak a szövődmények megjelenésekor szereznek róla tudomást. A hipertónia egyik lehetséges oka és következménye például a vesekárosodás, a rossz veseműködés pedig tovább emeli az értéket. Hogyan lehet az ördögi körből kilépni? Szakemberünk segít!

A magas vérnyomásnak két fajtáját különböztetjük meg: elsődleges magas vérnyomás, amikor a betegség önmagában áll fenn, és másodlagos magas vérnyomás, amikor valamilyen kór, szervkárosodás áll a probléma hátterében. A vesék mindkét esetben érintettek lehetnek, vagyis károsodásuk lehet következmény, illetve ok is. Bármelyik fajtáról is beszéljünk, fontos a mielőbbi kezelés, egyrészt az alapbetegség romlásának megakadályozása céljából, másrészt a vérnyomás emelkedésből adódó szövődmények elkerülése érdekében.

Kezelni kell a veseproblémát, és normalizálni a vérnyomást – Kép: sxc

A vesebetegség által okozott hipertónia egyik lehetséges  mechanizmusa, hogy a vese szerkezetének károsodása miatt vérellátási zavar alakul ki, aminek következtében a vese olyan hormonokat termel, amelyek aktiválják a renin-angiotenzin-aldoszteron rendszert (RAS). A renin az angiotenzin I nevű anyag képződését segíti elő, amiből egy konvertáló enzim (ACE) angiotenzin II- t képez. Ez közvetlenül is erős érösszehúzó hatással bír, de emellett még fokozza más érösszehúzó anyagok hatását is, és gátolja az ér simaizmot elernyesztő szerekéét. Ezáltal megemeli a vérnyomást, amihez hozzájárul, hogy a tartósan magas angiotenzin II-szint az érfal átépülését is elindítja, a merevebb érfal pedig még tovább ronthatja a már amúgy is fennálló magas vérnyomást. Mindemellett fokozódik az úgynevezett aldoszteron képződése is, ami szintén megnöveli a vérnyomást a só- és vízvisszatartás következményeként – magyarázza dr. Kapocsi Judittanárnő, a Trombózisközpont magasvérnyomás-specialistája.

Ne csak egyél, igyál is!
Elfelejtettem ma inni, hangzik el gyakran ez a mondat. S csak akkor pótoljuk sietve a folyadékot, amikor a szomjúságérzetünk jelez. Pedig a folyadékhiány nemcsak a közérzetünkre lehet rossz hatással, de hosszú távon az egyik legfontosabb kiválasztó szervet, a vesét is megbetegítheti, akár vesekőképződéshez is vezethet.

A vese további feladata, hogy érzékelje, ha több só jut a szervezetbe. Ebben az esetben a szervezet vagy több vizet vesz fel (például a szomjúságérzet miatt), vagy kevesebbet ad le, szabályozva ezáltal a só- és vízháztartást. A hosszú távú túlzott sóbevitel viszont megnöveli a visszatartott folyadék mennyiségét, ami magas vérnyomáshoz vezet.

A magas vérnyomás évről évre egyre több áldozatot szed, ezért érdemes kiemelkedő figyelmet fordítani kezelésére. Hogy ki lehessen kerülni a vesekárosodás-vérnyomás emelkedés ördögi köréből, egyrészt kezelni szükséges a veseproblémát, másrészt normalizálni kell a vérnyomást. Ehhez a gyógyszeres terápia elengedhetetlen, amit alapos kivizsgálás után javasol az orvos. Emellett kiemelkedő jelentőséggel bír a személyre szabott életmódorvoslás, ami megfelelő táplálkozás- és mozgásprogramot foglal magában. Ennek nagy előnye, hogy nemcsak a vérnyomás csökkentésében, de a vesekárosodás kezelésében és az állapot romlásának megelőzésében is nagy szerepe van.

Melyik betegség okozhat magas vérnyomást?
A másodlagos magas vérnyomás hátterében leggyakrabban a veseartéria szűkülete (renovaszkuláris hipertónia) áll. A szűkületért többségében a magas koleszterinszint felelős, aminek következtében az ereket szűkítő úgynevezett plakkok alakulnak ki. Ennek hatására a vesékben kevesebb vér áramlik, amit a szervezet vérnyomás-csökkenésként érzékel, és vérnyomást emelő mechanizmusokat aktivál. További betegségek, amelyek magas vérnyomást okoznak:

Forrás: Trombózisközpont



Facebook hozzászólás
További cikkek

Hozzászólás zárolva.

PÉLDA-KÉP

1 / 258

KUL-TOUR

1 / 158

ÉLET-MÓD

Kedves Olvasónk!
Ha érdekli ez a téma, és szeretne heti hírlevelet kapni a témában, vagy értesítést a megjelent új cikkekről, kérjük, adja meg nevét és e-mail címét!