Facebook hozzászólás
140

Nem fogy a pasta Itáliában

Több mint tíz kilóval csökkent az olasz családok éves tésztafogyasztása az utóbbi majdnem tizenöt év alatt – derült ki egy tésztagyár által készített felmérésből. Az ok egyszerű: félnek az elhízástól.

Nem fogy a tészta – Kép: Pixabay

Az olaszok 51 százaléka a hízástól való félelmében mondott le a korábbi tészta mennyiségről; 24 százalék azért, mivel szerinte a tészta elkészítése túl sok időt vesz igénybe, főleg akkor, ha szószt is kell hozzá főzni. A felmérés szerint „a makaróni már nem vonzza az olaszokat”. 1999-ben az olasz családok évente 42,9 kilogramm tésztát fogyasztottak, 2005-ben majdnem 40 kilogrammot és ez az adag idén májusra 30,9 kilogrammra csökkent – írta a La Repubblica olasz napilap.

A mediterrán diétában bekövetkezett fordulatot a szakértők szerint a táplálkozási szokások megváltozása okozta: „nem gasztrodivatról van szó, hanem arról, hogy az olasz család egyre inkább otthonán kívül ebédel, és ezért gyorsan ehető ételeket fogyaszt. A háziasszonyok is sietve főznek egyre több félkész, fagyasztott ételt használva, melyekhez még a tésztánál is kevesebb idő kell” – hangoztatta Giuseppe Morici, a Barilla csoport nemzetközi marketing igazgatója a La Repubblicának.

Morici hozzátette, az olaszok évtizedekkel ezelőtt sokkal több tésztát ettek, most mégis több a túlsúlyos. A felesleges kilókat a helytelen táplálkozás, nem a tészta okozza – hangoztatta. Több mint kétszáz tésztafajta létezik Olaszországban, ahol évente 3,3 millió tonna tésztát gyártanak. Ebből 1,8 millió tonnát exportálnak.

Egészséges és ízletes receptekért kattintson ide!



Facebook hozzászólás
További cikkek

Hozzászólás zárolva.

ÉLET-MÓD

Milyen vászonképet adjak ajándékba?

Születésnapok, névnapok, diplomaosztók, karácsony vagy évforduló – ha egyedi ajándékkal szeretnél kedveskedni…

Penész megszüntetése páramentesítővel

Amikor légszennyezettségről beszélünk, elsősorban a kipufogógázra, az üvegházhatású szennyező anyagokra, a füstölgő…
1 / 3 453

PÉLDA-KÉP

1 / 258

ÉLET-MÓD

Kedves Olvasónk!
Ha érdekli ez a téma, és szeretne heti hírlevelet kapni a témában, vagy értesítést a megjelent új cikkekről, kérjük, adja meg nevét és e-mail címét!