Facebook hozzászólás
983

Minek köszönhető ez a remek kondi, Rippel fivérek?

A Sportorvosi Központban jártak a Rippel fivérek,  nemzetközi hírű magyar artisták, többszörös Guiness-rekorderek, akik huszonnyolc éve lépnek fel a világ színpadain.  Kondíciójuk, az egészségük megőrzése mindkettejük számára rendkívül fontos, ezért is vettek részt az intézményben egy komplex teljesítménydiagnosztikai kivizsgáláson. A szereplésekre való felkészülés során végzett edzésprogramjukról, a prevenció és az egészség megőrzésének fontosságáról valamint a hivatásuk szeretetéről beszélgettünk velük.

Mennyire érzik egészségesnek magukat?

Rippel Ferenc: Nagyon is. Az elmúlt 3 évben nagyon komolyan elkezdtem foglalkozni az egészségemmel, jóval tudatosabb lettem. Az egész onnan indult, hogy negyvenes éveim elején elindult egy lefelé spirál, meghíztam, hiába edzettem, nem akart lemenni a hasam. A súlygyarapodás azért is volt probléma, mert artistaként arra is gondolnom kellett, hogy a testvéremnek kell tartania engem és ez nem volt kivitelezhető. Ezen kívül rosszul is éreztem magam, állandóan fájt a hasam, refluxom volt, aztán az tette fel az i-re a pontot, amikor a vérnyomásom elkezdett rendetlenkedni és összevissza kalapált a szívem.

Rippel Ferenc
Rippel Ferenc

Ekkor kezdtem el ennek utánajárni és kiderült, hogy helytelenül étkezem és hogy nem mozgom eleget. Elkezdtem futni, eleinte csak néhány kilométer ment, később már a maratoni távot is többször teljesítettem. Megreformáltam az étkezésemet, egy olyan táplálkozási programot folytatok, amelyben teljesen felhagytam a cukor, a liszt és a tejtermékek fogyasztásával. A megelőzés erejében hiszek. Sokan akkor kezdenek el kapkodni, amikor már felüti a fejét egy betegség, de onnan már sokkal nehezebb újból elérni az egészséges állapotot. Én inkább azt vallom, hogy tegyünk meg mindent azért, hogy megelőzzük a betegségeket és az egészségünket megtartsuk, és onnan próbáljunk továbbfejlődni. Ehhez kapcsolódik a saját Go100 programom is, aminek a lényege, hogy kitűztem magam elé azt a célt, hogy száz évig fogok élni fizikailag és mentálisan is egészségesen!

Rippel Viktor: Valóban a negyvenes éveim eleje nekem is mérföldkőnek számított, akárcsak Ferinek. Ilyenkor nem árt tisztában lenni azzal, hogy a testünkben fontos változások kezdődnek és ezekre érdemes odafigyelni.  Bár már évtizedekkel ezelőtt is volt egy kialakult képem az egészség megőrzésről folyamatosan próbálok ezen javítani, mindig új dolgokat tanulok, és figyelek magamra. A preventív gondolkodás az életem részévé vált. Azért is végeztük el ezeket a sportorvosi vizsgálatokat, mert szeretnénk képet kapni a fizikai állapotunkról, hogy hogyan bírja a szervezetünk a folyamatos terhelést. Ehhez kiváló eszköz a teljesítménydiagnosztikai vizsgálat, amely szerencsére ma már nem csak az élsportolók kiváltsága.

Rippel Viktor
Rippel Viktor

Szerintem, ha valaki rendszeresen terheli a szervezetét és az edzéseit nem szeretné a véletlenre bízni, a biztonságos ütemű fejlődéshez rendszeres ellenőrzésre van szükség. Ez azért is fontos, hogy az esetleges egészségügyi problémák idejében kiderüljenek. Sajnos az édesanyánk és az édesanyánk is érintett különböző szív-és érrendszeri megbetegedésekben, és ez intő jel volt számunkra is, hogy mindent megtegyünk azért, hogy megelőzzük a betegségek kialakulását. Már negyven éve mozgunk, ebből pedig 28 éve vagyunk a pályán és mutatjuk be a produkcióinkat a világ színpadain. Ezért az, hogy megelőzzük a betegségeket, a sérüléseket számunkra létfontosságú.

Hogyan építik fel az edzéseiket?

Rippel Ferenc: A felkészülésünk, a mindennapi edzésprogramjaink tudatosan megtervezettek, amelynek elemei a páros gyakorlatok, a show elemek gyakorlása, a konditermi edzés és rengeteg nyújtás, lazítás a sérülések elkerülése érdekében. Nagyon hasznosnak tartom, hogy ma már a felkészülésünket modern teljesítménydiagnosztikai vizsgálatok adataira alapozhatjuk, mert így objektív képet kaphatunk arról, hogy milyen kondiban vagyunk és mennyire vagyunk terhelhetők. Persze nem csak száraz adatokhoz jutottunk a vizsgálat során, hanem orvos szakértők segítettek kielemezni ezeket a mutatókat, hogy beépíthessük a tanulságokat a mindennapokba. Számomra például itt derült ki, hogy az állóképességem a rendszeres mozgásnak köszönhetően nagyon jó, viszont vashiányom van, így biztosan oda fogok figyelni a megfelelő vaspótlásra.

Március közepéig fut az új műsoruk a Fővárosi Nagycirkuszban. Amellett, hogy fizikailag a toppon kell lenniük, milyen kihívásokkal néznek szembe a felkészülések során?

Rippel Ferenc: Teljesen megváltoztak a cirkuszi trendek az elmúlt években. Míg régebben egy artistaművésznek elég volt tízévente új műsorral előállnia, addig manapság 1-2 évente teljesen meg kell újulni.  Újítunk a dizájnon, a zenén, a kosztümön, a show-elemeken. Ma már az emberek az extra látványt igénylik, az alapgyakorlatok nem elegendőek. Az extrém mutatványok pedig természetesen még veszélyesebbek, így nagyobb figyelmet, koncentrációt és még alaposabb felkészülést, kimunkálást igényelnek. A folyamatos megújulás és az érdeklődési szint fenntartása egy olyan kihívás, amely a munkánk részét képezi. Ennek érdekében szüntelenül figyeljük az új irányzatokat, a mozit, a zenét, a stílusokat, hogy mi a „cool” és mi a „trendy”.

Rippel_1

Rippel Viktor: Mondhatom, hogy a szívünk-lelkünk, az egész életünk benne van ebben a munkában. Gyerekeket is képzünk saját akadémiánkon, mert szeretnénk, hogy ez a mentalitás fennmaradjon. Célunk, hogy elültessük a gyermekekbe az érdeklődés csíráját, hogy minél mélyebben beássuk a szívükbe az artista lét szeretetét. Bár természetesen nem lesz mindenkiből artista, azt teljes szívvel támogatjuk, hogy a gyermekek sportoljanak. (Forrás: Sportorvosi Központ, Képek: sajtóanyag)

Mutasd a szíved, megmondom, mit sportolsz!
Aki sportol, az biztosan egészséges, gondolhatjuk azok alapján, amit a mozgás jótékony hatásairól tudunk. Az azonban talán kevésbé közismert tény, hogy az intenzíven sportolók között gyakoriak a szív szerkezetét, illetve funkcióját érintő különböző eltérések, mint például a szív megnagyobbodása, a szívizom megvastagodása, a szívüregek kitágulása, vagy éppen az alacsony pulzusszám. Mit jelentenek ezek az elváltozások?

 

 

 

 

 



Facebook hozzászólás
További cikkek

Hozzászólás zárolva.

GASZTRO

STÍLUS

1 / 630

ÉLET-MÓD

Kedves Olvasónk!
Ha érdekli ez a téma, és szeretne heti hírlevelet kapni a témában, vagy értesítést a megjelent új cikkekről, kérjük, adja meg nevét és e-mail címét!