Cikk nyomtatása | Hozzászólások |
Megosztás:
2013. január 12. 19:00 | PP-Eletforma

Múzeum

Menjünk múzeumba!

Közzétette az Iparművészeti Múzeum 2013-as kiállítási tervét, amely szerint a Lechner-palota csodálatos épületében működő intézmény idén a szecesszióra és a kortárs dizájnra helyezi a hangsúlyt. Többek között az eddig ki nem állított Bigot-pavilon és az olasz dizájn remekei lesznek láthatók itthon, és a gyűjtemény darabjai Rómában is bemutatkoznak.

Tudta, hogy naponta átlagosan 50 perccel több szabadidőnk van, mint két évtizeddel ezelőtt? A technológia fejlődésének köszönhetően felszabaduló időnk legnagyobb részét azonban a tévézés és az internetezés viszi el, kevesebbet olvasunk könyvet, nem kirándulunk és múzeumokba sem járunk elég gyakran. Miután gyerekeink ezt a mintát látják, a fiatalok sem özönlik el a közgyűjteményeket, hiszen ma nem ez a „trendi”. A múzeumok nincsenek könnyű helyzetben, amikor megpróbálják divatossá tenni a tárlatlátogatást. Komplex, az egész családnak szóló szórakoztató programokkal és megakiállításokkal igyekeznek rávenni az embereket, hogy a szabadidejük egy részét ott töltsék. Az Iparművészeti Múzeum például interaktív múzeumpedagógiai programokkal, a történelmi, társadalmi és művészeti ismeretek feldolgozását megkönnyítő foglalkozásokkal próbál látogatókat vonzani.

Bár az IMM a főépület átfogó rekonstrukciójának előkészítése miatt ebben az esztendőben a tavalyi nagy sikerű Art deco és modernizmus című kiállításhoz hasonló méretű saját tárlattal nem áll elő, egész évre bőséges programkínálatot nyújt az iparművészet és a kortárs formatervezés iránt érdeklődő látogatóknak, közölte a múzeum az MTI-vel.

Immár hagyománnyá vált, hogy az Iparművészeti Múzeum minden évben bemutatja az Nemzeti Kulturális Alap Iparművészeti Szakmai Kollégiumának alkotói támogatásában részesült kortárs iparművészek munkáit. A Megvalósult Művek 2012 címet viselő tárlat január 24. és március 10. között mutat be válogatást a legjobb alkotásokból az IMM Kupolatermében. Egyetlen műtárgyegyüttes áll az Alexandre Bigot – Paris, 1900 című kiállítás középpontjában: Alexandre Bigot-nak a gyűjtemény számára az 1900-as Párizsi Világkiállításról megvásárolt és azóta őrzött, de mind a mai napig ki nem állított gyári mintakollekció, az úgynevezett Bigot-pavilon. A Budapesti Tavaszi Fesztivál keretében, március 22. és szeptember 8. között látogatható kiállítás apropóját többek között az adja, hogy az IMM tavaly egy aukción megvásárolta Alexandre Bigot szintén 1900 körül készült, háromrészes, ezüstfoglalatú boroskészletét, amely első alkalommal itt kerül a nagyközönség elé.

A 2013-as magyar-olasz évad keretében februárban nyílik a múzeum szecessziós gyűjteményének főműveit Tiffany, Gallé és a szecesszió mesterei címen bemutató válogatás a római Capitoliumi Múzeumban, amelyet májustól szeptemberig a budapesti közönség is megtekinthet majd. A nyári szezon (május 16. és szeptember 1. között) másik kiemelkedő attrakcióját a Kecskeméti Nemzetközi Kerámia Stúdió világszínvonalú kortárs kerámiagyűjteményének budapesti bemutatkozása jelenti.Idén nyáron is lesz kiállításuk a Moholy-Nagy László Formatervezési ösztöndíjasoknak, míg az ősz immár hagyományosan a design jegyében telik az Üllői úti intézményben. A Design Hét alkalmából az IMM nemcsak a Magyar Formatervezési Díj évente visszatérő kiállítását mutatja be, de a kortárs olasz dizájn legjavát is, a milánói Triennale Design Museum utazó kiállításával.

 

Teremts divatot!

Ahogy a könyv, a színház és a mozi, ugyanígy a múzeumok is csak „szenzációval” tudnak közönséget fogni. 2003-ban rendezték meg először a Múzeumok Éjszakáját, amely néhány éven belül több százezer látogatót vonzott. A Múzeumok Majálisa szintén sikeres kezdeményezés. Ezek a látványos, szórakoztató események azokat is megszólították, akik egyébként nem járnak rendszeresen múzeumba. A másik irány a „megatárlatok” rendezése: a világszínvonalú kiállítások – mint például a Szépművészeti Múzeum Monet-, Rembrandt- vagy Van Gogh-tárlata – embertömegeket vonzanak. 2007 óta egyre kisebb ütemben csökken a múzeumba látogatók száma, de a közfigyelem felkeltéséhez nem elég megrendezni egy színvonalas kiállítást, a kor médiaeszközeit használva hangos hírverésre is szükség van.



Cikk nyomtatása | Hozzászólások |
Megosztás:

Test és lélek

Kedves Olvasónk!
Ha érdekli ez a téma, és szeretne heti hírlevelet kapni a témában, vagy értesítést a megjelent új cikkekről, kérjük, adja meg nevét és e-mail címét!