Facebook hozzászólás
351

Lekókad a fejed a napközben? Ez lehet a probléma!

Bár az álmosság és a fáradtság nem a magasvérnyomás-betegség tipikus tünete, ám a háttérben megbújó alvási apnoénak már annál inkább. Vajon miként függ össze az alvás közbeni légzéskimaradás a hipertóniával, és miként lehet segíteni a problémán? Most megtudhatod!

A rossz alvás nappali fáradtságot okoz – Kép: flickr

Mindenkivel megesik olykor, hogy 7-8 óra alvás után is fáradtan ébred, és ez az egész napját végigkíséri. Ennek hátterében legtöbbször pszichés okok állnak, ám ha tartósan fennmarad ez az állapot, akkor könnyen lehet, hogy problémát az úgynevezett alvási apnoe okozza. Az alvási apnoe egyfajta alvászavar, melynek során légzéskimaradások lépnek fel, mivel a garatizmok ellazulnak, valamint a nyelv hátracsúszik. Az érintett sokszor nem is riad fel légzésének akadozottságára, hanem a mellette fekvő lesz figyelmes a probléma következtében fellépő horkolásra, hirtelen horkantásra. Ez az éjszaka folyamán többször is megismétlődhet, így a beteg alvása nem lesz kielégítő, ami nappal jelentkező erős fáradtságot eredményez – magyarázza dr. Kapocsi Judittanárnő, a Trombózisközpont magasvérnyomás-specialistája. Az alvási apnoe jellemző tünetei:

Nehéz emlékezni? A vérnyomás lehet a ludas!
Olykor mindenkivel megesik, hogy nem jut eszébe egy név, egy telefonszám, vagy az, hogy hová is tette a kocsikulcsot. Ha ez túl gyakran történik, akkor könnyen lehet, hogy a memóriagondok hátterében a magas vérnyomás áll.

● horkolás,
● reggeli száraz száj,
● éjszaka jelentkező légszomj,
● nappali fáradtság,
● koncentrációzavar.

A nem kielégítő alvás az egész szervezet működésére hatással van, ígyaz alvási apnoe számtalan problémához vezethet . Ezek közül az egyik leggyakoribb a magas vérnyomás, mivel normál esetben alvás közben a vérnyomás 10-20 százalékot is csökkenthet, viszont ha légzéskimaradás lép fel, akkor a szimpatikus rendszer aktivitása fokozódik, és nagyobb mennyiségű adrenalin kerül a véráramba, ami megemeli a vérnyomást. Sőt, tanulmányok szerint ez a „túlfeszültség” az ébrenléti állapotban is megmarad, így a vérnyomás nem képes normalizálódni.

4 dolog, amire figyelni kell – vedd észre a stroke jeleit!
A stroke világszerte a harmadik leggyakoribb halálozási ok és a leggyakoribb rokkantsághoz vezető betegség, de megelőzhető. Ehhez nem kell más, mint hogy odafigyeljünk magunkra és másokra, minimalizáljuk a kockázati tényezőket, és észrevegyük a figyelmeztető jeleket!

Bár a fáradtságot sokan nem kapcsolják össze betegséggel, ám ha tartósan megkeseríti a mindennapokat, akkor érdemes utánajárni a probléma gyökerének! Amit leghamarabb meg lehet tenni, az az, hogy megmérjük otthon a vérnyomásunkat, és ha magas értéket mutat, akkor meglehet, hogy alvási apnoe játszik szerepet abban, hogy képtelenek vagyunk kipihenni magunkat. A diagnózis ma már jól felszerelt alváslaborokban könnyen felállítható. Ha beigazolódik a betegség, akkor mind az alvászavart, mind a hipertóniát kezelni kell – gyógyszerrel és életmódváltással –, mert megfelelő terápia nélkül lényegesen megnő a szívinfarktus, illetve a stroke kockázata. (Forrás: Trombózisközpont)



Facebook hozzászólás
További cikkek

Hozzászólás zárolva.

ÉLET-MÓD

Válassza Sherlock Holmes pipáját!

Gyakran úgy gondolunk a pipázásra, mint egy divatjamúlt tevékenységre, amely az előkelő urak ráérős szenvedélye,…

Milyen vászonképet adjak ajándékba?

Születésnapok, névnapok, diplomaosztók, karácsony vagy évforduló – ha egyedi ajándékkal szeretnél kedveskedni…
1 / 3 453

STÍLUS

1 / 630

PÉLDA-KÉP

1 / 258

ÉLET-MÓD

Kedves Olvasónk!
Ha érdekli ez a téma, és szeretne heti hírlevelet kapni a témában, vagy értesítést a megjelent új cikkekről, kérjük, adja meg nevét és e-mail címét!