Facebook hozzászólás
176

Jónak ígérkezik az idei bor

A Márton napi újborok kóstolása mellett azért van bőven tenni valójuk a bortermelőknek. A napokban megkezdődött a késői szüret a Badacsonyi borvidéken.

Kiválónak ígérkezik az idei termés – Kép: SXC

Noha az elkövetkezendő hetek miatt még aggódhatnak a gazdák, az már szinte biztos, hogy a balatoni késői szüretelésű borok is kiváló minőségűek lesznek. A badacsonyi szőlők szívósságát és a helyi mikroklímát dicséri, hogy a hihetetlen szeszélyes idei évi időjárás ellenére a cukortartalom 22-23 mustfok, ami nagy minőséget sejtet-olvasható az évente 12 millió palack bort forgalmazó Varga Pincészet közleményében.

A Márton napi események  sokat segítik a magyar borok népszerűsítését. Ezek az események azonban nem új keletűek:  a néphagyomány szerint, a bornak Szent Márton a bírája, tehát ezen a napon a bort mindenképpen meg kellett kóstolni. A must ilyenkor változott borrá, az egész évi fáradozás gyümölcse ekkor mutatkozott meg, az eredménnyel pedig szívesen el is dicsekedtek a boros gazdák már évszázadokkal ezelőtt is.

 Kiváló lesz az aszú is

Az újborok kóstolása mellett, azért van bőven tenni valójuk a bortermelőknek.  A napokban megkezdődött a késői szüret a Badacsonyi borvidéken. A szőlős lankák sárgán fénylenek a néha-néha előbúvó őszi nap fényében. A gyümölcs a tőkéken már töppedésnek indult, de a ráncosodás még nem kezdődött el. A cukortermelődés már több mint egy hete leállt, a töppedés ugyan emelhetné a minőséget, de a csapadékos időjárás várható folytatódása aggasztja a helyi gazdákat. „Jó bort csak egészséges szőlőből lehet készíteni” – állítja Varga Péter, a Varga Pincészet ügyvezetője.

A nap, amikor enni, inni kell
A Márton nap a 40 napos adventi böjtöt megelőző utolsó nap, amikor a jóízű és gazdag falatozás, vigasság megengedett.Bár a hagyomány a római időkre nyúlik vissza, sok helyen ma is ünnepelnek.

„A badacsonyi szőlők szívósságát és a helyi mikroklímát dicséri, hogy a hihetetlen szeszélyes idei évi időjárás ellenére még 14 hektáron kint tudtuk tartani a gyümölcsöt. A cukortartalom 22-23 mustfok, ami nagy minőséget sejtet, bár 1-2 fokkal elmarad az előző három mediterrán jellegű év eredményeitől, ugyanakkor az idei őszi nagymértékű hőingadozás szebb, gazdagabb aromákat alakíthatott ki a szőlőben. Az évjárat különlegességét tovább növeli, hogy a szeptember végi esőzések hatására a szemek 10-20 százaléka aszúsodott, és az októberi meleg hetekben betöppedt.”

Már Márton nap előtt a magyarok kóstolhattak

A bortermelőknek, mindig különleges esemény a frissen kierjedt újborok kóstolása. Ilyen borokat azért már Márton nap előtt is lehet kóstolni. Európában a magyarok készítik el az első újbort, amely már szeptemberben palackokba kerül. A Csabagyöngye úgynevezett nulla érlelésű bor, az erjedést követően ugyanis néhány napon belül palackozásra kerül.

A magyar fajták éve az idei

Több magyar fajta kiváló termést ad majd az indén.  Jó minőségű lesz ebben az évben az Olaszrizling, a Kéknyelű, a Rózsakő és a Kékfrankos is. Az időjárás azonban nem kedvezett sok más fajtának. Jelentős mennyiségi kiesések voltak például a Muscat Ottonelnél és Lunelnél, a Chardonnaynál és a Pinot Gris-nél.



Facebook hozzászólás
További cikkek

Hozzászólás zárolva.

ÉLET-MÓD

Milyen vászonképet adjak ajándékba?

Születésnapok, névnapok, diplomaosztók, karácsony vagy évforduló – ha egyedi ajándékkal szeretnél kedveskedni…

Penész megszüntetése páramentesítővel

Amikor légszennyezettségről beszélünk, elsősorban a kipufogógázra, az üvegházhatású szennyező anyagokra, a füstölgő…
1 / 3 453

STÍLUS

1 / 630

PÉLDA-KÉP

1 / 258

ÉLET-MÓD

Kedves Olvasónk!
Ha érdekli ez a téma, és szeretne heti hírlevelet kapni a témában, vagy értesítést a megjelent új cikkekről, kérjük, adja meg nevét és e-mail címét!