Facebook hozzászólás
328

Egy kismama is lehet vidám farsangkor

Épp, hogy elmúltak az ünnepek, már is itt a farsang! A kismamák pedig megint úgy érzik, hogy az élet tele van tilalomfákkal, pedig csak egy csomó beidegződés, tévhit a kétségek, a félelmek oka. Ne tegyétek tönkre magatoknak a vidám időszakot! Összeszedtünk néhányat a gondok közül a ratkotunde.hu-n, és dr. Angyal Géza szülész – nőgyógyász főorvos segítségével meg is cáfoltuk azokat, illetve tippeket adunk, hogyan is lehetne másképp idén a farsang?

Étkezés

Hát igen, már a karácsony is csak csak egy olyan ételt sodor elénk az élet, amivel mi kifejezetten keveset foglalkozunk, ez pedig a hal. Ebből ered az a sok tévhit is, miszerint terhesség alatt halat sem szabad fogyasztani. Ez azonban nem igaz, a hal kifejezetten jót tesz magas omega3 tartalma miatt.

Rántott halfilé, Kép: pixabay
Kép: pixabay

Azonban arra mindenképpen figyelni kell, hogy az alapanyag ellenőrzött gazdaságból származzon, hiszen sajnos ezeknek az élőlényeknek is sokat ártottak a nem megfelelően gazdálkodók, és a halak szervezetében magas lehet a higany mennyisége.

Idegesség

Nemrég még az ajándékozási láz dúlt. Várandósan a manapság dúló mértéktelen stressz hatalmas károkat okozhat. Sajnos a tápanyaghiányból adódó fertőzések mellett a stressz a második leggyakoribb oka a vetéléseknek és a koraszüléseknek. A kismamák szervezete pedig egyébként is erősen terhelt, így a stressz gyorsabban is fejti ki a hatását. Ez ellen két dologgal is tudunk védekezni. Egyrészt a tápanyagraktárak feltöltésével és szinten tartásával.

A paleo mellett is lehetek terhes?
Van egy igen nagy alapigazsága az életnek: a tökéletes egészséghez az étkezésen át vezet az út. Ez az oka annak, hogy megannyi tuti, elképesztő, hasznos és tévedhetetlenül biztos diétával, vagy étkezési nézettel találkozhatunk. Napjainkban az egyik legnépszerűbb a paleo. A kérdés csupán az, hogy ez a diéta mennyire befolyásolja a várandósság kialakulását, vagy annak megtartását?

Ehhez a szakemberek jelentős része javasolja valamilyen vitaminkészítmény szedését, mely lehetőleg legyen komplex, megfelelően tagolt, és a lehető legtöbb anyag esetében rendelkezzen szerves kémiai kötéssel. Az ilyen anyagok felszívódása ugyanis akár 80%-kal is jobb!

Terhes nő rózsaszínben, Kép: pixabay
Kép: pixabay

A stressz elleni küzdelem másik hathatós eszköze, ha elengedjük a kényszereket. Ha ez nehezen ment eddig, akkor most itt a remek alkalom, hiszen valódi, megkérdőjelezhetetlen indok áll rendelkezésünkre: várandósak vagyunk. Ez pedig felülírja a legtöbb elvárást, kötelezettséget. Most sem kell a rokonokhoz mászkálni, jöjjenek ők! Nem kell 8 fogásos vacsorával készülni, hiszen nem ez a legfontosabb! A vacsora elemeit szét lehet bontani, és mindenki elkészíthet valamit, így lényegesen olcsóbb és nyugisabb is a dolog.

Alkohol és farsang

Az alkohol és a kismamák nem éppen jó barátok, de azért ez nem jelenti azt, hogy el vannak tiltva egymástól. A farsangi vacsorához egy deci bor még elfér, ahogyan a kávéról sem kell teljesen lemondania a kismamának – erősíti meg dr. Angyal Géza a ratkotunde.hu-nak.

Ez persze nem jelenti azt, hogy most aztán lehet duhajkodni, hiszen árthatunk vele, méghozzá sokat, de nem is kell görcsösen kerülni mindent, amit az interneten tiltólistára tesznek. A  szénsavas üdítők helyett válasszunk inkább gyümölcslevet, és a süteménnyel is csínján bánjuk, (ahogy azt egyébként is tennénk). Fontos tudatosítani: a várandósság nem egy betegség, hanem egy állapot. Élvezzük ki, amennyire csak lehet, elvégre egy nő életének egyik legcsodálatosabb szakaszáról van szó!

 



Facebook hozzászólás
További cikkek

Hozzászólás zárolva.

GASZTRO

PÉLDA-KÉP

1 / 258

ÉLET-MÓD

Kedves Olvasónk!
Ha érdekli ez a téma, és szeretne heti hírlevelet kapni a témában, vagy értesítést a megjelent új cikkekről, kérjük, adja meg nevét és e-mail címét!