Facebook hozzászólás
982

Az orvos figyelme is gyógyít

Nemrégiben bebizonyosodott, hogy nem csak a gyógyszerek képesek csökkenteni a betegek fájdalmát, de a bizalomgerjesztő orvosi jelenlét is. Dr. Vaskó Péter, a Budai Kardioközpont szakembere a szakértelem és az empátia jelentőségéről beszélt.

Gyógyító jelenlét

– Kardiológushoz sokszor konkrét tünetekkel érkeznek a betegek, akik emiatt nyilván kisebb-nagyobb mértékben meg vannak ijedve. Elsősorban természetesen egy alapos kivizsgálás szükséges, a kiváltó okot kell feltérképezni, és utána következhet a hatékony és a problémának legmegfelelőbb kezelés.
Ez konkrét szív- érrendszeri betegség kapcsán természetesen jelenthet gyógyszeres ellátást, de gyakran elsősorban „csak” életmódbeli változtatást jelent, hiszen például a nem kezelt stressz önmagában is szívbetegségeket imitáló tüneteket okozhat. Jellemzően ilyen a mellkasi szorítás, a szívdobogás-érzés, a szorongás – hangsúlyozza dr. Vaskó Péter, a Budai Kardioközpont kardiológusa.
– Ugyanakkor sokszor tapasztaljuk, hogy pusztán a gyógyító szándékú jelenlét is javulást eredményez a betegnél. A tudat, hogy jó kezekben van, és a bizalom, amit természetesen ki kell érdemelni, képes felerősíteni a kezelések hatékonyságát.

Az orvos gyógyító szándékú jelenléte is javulást eredményez a betegnél. Kép: Pixabay
Az orvos gyógyító szándékú jelenléte is javulást eredményez a betegnél. Kép: Pixabay
Interneten nyomozunk orvosok után
A megkérdezett magánorvosok 90%-a a magán egészségügyi szektor fejlődéséről és kiélezett piaci versengésről számolt be, amelyben egyre nagyobb szerepe van az online jelenlétnek, illetve a marketingmunkának – derül ki a Praxis Akadémia legfrissebb kutatásából. A legtöbb információt az internetről szerezzük betegségekről, szakorvosokról, és weblapok, illetve ajánlások alapján döntjük el, végül kit keresünk fel egészségügyi panaszainkkal.

Erősebb bizalom – kisebb fájdalom

A Michigan-i Állami Egyetem kutatásai igazolják az orvosi megfigyeléseket. Kiderült ugyanis, hogy a bizalomra épülő orvos-beteg kapcsolat olyan agyi válaszokat indít el, amelyek csökkentik a fájdalmat. A szakértők azt is kimutatták, hogy a valóban a páciensekre figyelő orvosok betegei jobb egészségi állapotban fejezik be a kezeléseket.
Az kísérlet során az önként jelentkező pácienseket két csoportba osztották. Az egyik csoporttal beteg-központú orvos foglalkozott, aki a panaszaikhoz kapcsolódva kérdezgette őket a munkájukról, a családi életükről, a megélt lelki és szociális hatásokról. A másik csoportnak kizárólag betegségéhez kapcsolódó kérdésekre kellett válaszolnia, például milyen betegségei voltak, milyen gyógyszert szed. Ahogyan ez várható volt, a kérdőívekből kiderült, az első csoport tagjai erősebben kezdtek bízni az orvosukban.

9 tévhit a szív- és érrendszeri betegségekről
Amennyiben nem ismerjük a szív- és érrendszeri betegségek rizikófaktorait, jeleit, a kivizsgálás és kezelés jelentőségét, vagy ha fél-információink, esetleg tévképzeteink vannak róluk, könnyen bajba kerülhetünk. Dr. Vaskó Péter, a Kardioközpont szakorvosa a leggyakoribb tévedésekre hívta fel a figyelmet.

A jelenség mögött álló neurobiológiai folyamatokat a kutatásban MRI-felvételekkel vizsgálták. A betegek egy injekciót imitáló enyhe elektrosokkot kaptak, miközben a kezelőorvosuk fényképét nézték. Eközben a tudósok az anterior insula – a fájdalomérzékelő központ – aktivitását monitorozták. Kiderült, hogy a beteg-központú vizsgálatban részt vevő betegeket annyira megnyugtatta az orvosuk látványa, hogy jóval alacsonyabb mértékben reagáltak a fájdalomra.
Ez az amerikai vizsgálat ráadásul előremutató céllal született, ugyanis egy nagyobb kutatás részét képezi, amelynek célja, hogy felállítsák a beteg-központú ellátás szabályait és ellenőrizhetővé tegyék az eredményességét.
Az empátia minden esetben segít

– Szakmailag is fontos, hogy a beteg érezze, valóban segíteni szeretnénk neki és igyekszünk elnyerni a bizalmát – hangsúlyozza dr. Vaskó Péter. – Természetesen elsődleges, hogy a beteg fizikai állapotára koncentráljunk, de ha a pszichés és szociális helyzetére is igyekszünk fényt deríteni – gyakran csak hagyjuk, hogy maga mesélje el, ami a „szívét nyomja” – a páciens elégedettebb, a gyógyítás pedig eredményesebb lehet. Ez még abban az esetben is így van, ha nem pszichés, hanem fizikai eredetű a probléma és a kezelés is konzervatív eszközökkel történik.

(Forrás: Budai Kardioközpont)

 

 

 

 

 



Facebook hozzászólás
További cikkek

Hozzászólás zárolva.

GASZTRO

PÉLDA-KÉP

1 / 258

KUL-TOUR

1 / 158

ÉLET-MÓD

Kedves Olvasónk!
Ha érdekli ez a téma, és szeretne heti hírlevelet kapni a témában, vagy értesítést a megjelent új cikkekről, kérjük, adja meg nevét és e-mail címét!