DAL/HAL
Operett a tortán
A héten olyan unalmas a Hal a tortán, hogy igazi kikapcsolódást kínál. Ha vágyik egy kis agyrágógumira, kapcsoljon oda. Szappanoperett a köbön.
Janza Kata, Bereczki Zoltán, Mészáros Árpád Zsolt, Kerényi Miklós Gábor - mindannyian az Operettszínház sztárjai, művészei, színészei, színidirektora stb. Hogy miért tettek kizárólag operetteseket egy műsorba, azt csak a marketing, a reklám és a barterszerződések nagy és mindenható istene mondhatná meg, én, a néző, nem értem.
Mindegy. Úgyis csak négy napot kell kitölteni, gondolták, kedden meccs van. Ráadásul minden vendéglátónak egy-egy operettes segít a kotyvasztásban, úgyhogy ettől végleg belterjes az egész, aki nem kapott jegyet a Rómeóra, az nézze a tv2-t.
Tegnap még azon csodálkoztam, hol van ebből az egészből a Dolhai, hogy sikerült kimaradnia, de nem úgy van az: magának a direktor úrnak kuktáskodik majd ma. Kinek-kinek érdemei szerint. Vagy kinek a pap, kinek a papné. Válasszanak ide illő bölcsességet kedvükre!
Ráadásul nagyon úgy tűnik - vagy csak bebeszélem -, hogy Árpád és Zoltán nem különösebben rajonganak egymásért, körülbelül mintha a fogukat húzták volna első este. Második este Janza Kata operettet/musicalt énekelt a többieknek - miért énekel az egyik operettes operettet a másiknak? Mázs (Mészáros Árpád Zsolt) legalább megpróbálta leitatni őket, de az sem sikerült.
Befejezem az értetlenkedést, ha operettre vágynak, gyorsan kapcsoljanak még ma este a tv2-re.
- Horror, pornó
- A tangás popsi a nyerő
- Szex, vécé, szerelem a Sztárpár-showban
- Négy szerelmes pár, mindig együtt jár?-Hal a tortán
- Amikor ciki a röhögés
- Soma farkat roppant
- Cici kell, meg dugi-huzi
- Mit tennél, ha kitörne a háború?
- Az Állítólag… lett az ősz legjobb tévéműsora
- A jó mell és a kerek popsi - neked is tetszik?



























