Mikor halljuk a mesét és mikor az igazságot?

Nem hagyományos bulira szólt a meghívó, amit Teknőc Ernő cipelt magával hónapokon keresztül, mire azzal szinte az utolsó pillanatban hozzám ért.

A nemzetközi hírességeket is invitáló "zenés-táncos összejövetelre" több százan érkeztek, az eredeti állapotában megőrzött, muzeális Futrinka utcába. 

A rendezvény háziasszonya Cicamica volt, aki talán az egyetlen túlélője volt a tragédiának. Az utca lakóit akkor rabolták el ismeretlenek otthonaikból, és azóta Mazsola, Manócska, Tádé és Böbe baba ismeretlen helyen tartózkodik.

Felkutatásukra még maga Óz, a nagy varázsló is bevetette minden tudományát, ám a tettesek talán már az Üveghegyen is túl járnak. Ha pedig már az Óperenciás tengeren is átjutottak, akkor még Ali baba sem találja meg 40 fős titkos ügynök-csapatával. Oda nekik se adnak vízumot...

A rövid megemlékezés után, Holle anyó azt javasolta, hogy a nagyszabású rendezvény bevételéből juttassanak egy jelentős összeget a további kutatásra. Ezzel mindenki egyetértett, kivéve Pinokkiót, aki a szigorú megszorításokra hivatkozva a közös kincstárban szerette volna látni a befolyt összeget. Amíg győzködte a többieket, hosszú orra fura módon látványosan tovább növekedett, mindenki megdöbbenésére.

Az indulatok lecsillapítására a mackótrió zenés brummogó műsorba kezdett. Erre az alkalomra állt össze a régi öreg csapat: Vackor, aki régen még piszén pisze kölyökmackóként "nyomta", Füles mackó, aki korábban prózai szövegekkel kápráztatta közönségét, és a kissé kipocakosodott Micimackó fakadt dalra, angolul.

A hölgyek többnyire a "Kisvakond" ruhakölteményeiben pompáztak, melyek mind-mind egyedi darabok voltak. Ő ugyanis híres divatmágnás lett fölalatti katakombái kis szabóműhelyét kinőve.

Hófehérke zavartan nézett körbe, szemmel láthatóan valamelyik hercegét keresve. Állítólag elvált, és most a "Kis herceg" és a "Boldog herceg" szerelme között őrlődik. Még a 7 törpe sem tudta otthonában tartani, pedig azóta jól menő bányatulajdonosok lettek. Éppen a külföldi hastáncos díva, Seherezádé csípőmozgásában gyönyörködött a tömeg, amikor kissé fáradtan és csapzottan megérkezett Hamupipőke, egyenesen a szomszéd ország Operabáljáról. Sírva panaszolta el a megdöbbent társaságnak, hogy a nagy sietségben, ismét elhagyta egyik üvegcipőjét...

Nosza a sok tündérjelmezbe bújt gonosz banya, mind felpattant varázspálcának álcázott seprűjére, és elsüvített, hogy a cipő nyomára lelve, egy jó partira is szert tegyen.

Ekkor azonban iszonyú erejű tüzet okádva, a Hétfejű sárkány légi csapást mért rájuk...

A heves tapsvihar közepette éppen Rémusz bácsi kezdett egy gyönyörű gospel dalba, amikor a kis gyufaárus lány vékonyka hangon megszólalt:

- Anya, megint elkésünk, nem kelsz fel?

Kipattantam egy pillanat alatt az ágyból és azonnal felmértem a szörnyű valóságot.

 Mindezt csak álmodtam? Képzelődtem? Mese volt? Pedig olyan hihetőnek tűnt...

Felnyaláboltam a gyereket, betuszkoltam az óvodába, és már rohantam is a munkahelyre.

Csak egy percet késtem, de a főnököm "Rendíthetetlen ólomkatonaként" az utamat állta, és már tüzet fújt rám...

Lassan már nem is tudom, hol vagyok...A mesében vagy a való világban?