Cikk nyomtatása | Hozzászólások (0) |
| Több
2010. augusztus 25. 17:00 | PP-Életforma
kulcsszavak:segítség

KÖSZÖNIK

Köszi!

Tahitótfalu, Szombathely, Komló, Békés és Szerencs egy-egy intézménye kapja A közösség szíve (Köszi) program tavaszi gyűjtőakciója révén összegyűlt adományokat. A CBA és a Procter&Gamble közös kezdeményezéseként létrehozott program jóvoltából idén két iskola, két kórház és egy óvoda részesül 2-2 millió forintos támogatásban.

 


A két vállalat tavasszal hirdette meg idei első gyűjtési akcióját, azzal a céllal, hogy 5 település egy-egy intézményét olyan eszközökkel, felszerelésekkel vagy használati cikkekkel támogassa, amelyre az adott intézménynek leginkább szüksége van. A CBA vásárlóknak köszönhetően a programban résztvevő minden egyes termék után 30 forint került a közösség „perselyébe” és az így összegyűlt 10 millió forintot egyenlő arányban osztják szét a nyertes települések között. A program honlapjára látogatók Tahitótfaluban és Békésen iskoláknak, Szombathelyen és Szerencsen egészségügyi intézményeknek szánták az adományt, míg Komlón az óvoda támogatása mellett tették le legtöbben a voksukat.

A Köszi program honlapján és a postai úton beérkezett szavazatok szinte megegyeznek a júniusban készített reprezentatív felmérés eredményeivel. A szavazatok alapján a lakosság 69 százaléka támogatná az iskolákat, és csak ezt követően az egészségügyi intézményeket. A kutatás válaszadói között is hasonló az arány, ami azzal magyarázható, hogy a válaszadók elsősorban valamilyen iskolával állnak szorosabb kapcsolatban. Másrészt a kutatás eredményei alapján egyedül az óvoda esetében elégedettek a megkérdezettek az intézmény felszereltségével. Erre az intézménytípusra kevesebb szavazat is érkezett.

Az intézményeknek szánt adományok átadására szeptember végén kerül sor.

címlapfotó:Holland Virágiroda


Hozzászólások Szóljon Ön is hozzá
Név*:
E-mail cím*:
Hozzászólás*:
  Reload Image
Anti-spam kód*:
  Hozzászólás elküldése
Még nem érkezett hozzászólás.


Cikk nyomtatása | Hozzászólások (0) |
| Több

kereső optimalizálás
kereső optimalizálás
Lineo International Consulting Privátbankár Európai KKV-hét