KECSKEMÉTRE
Élményvonat indul a repülőnapra Farkas Bertalannal
2010. augusztus 7-én Élményvonat indul a Nyugati pályaudvarból Kecskemétre, a Nemzetközi Repülőnap és Haditechnikai Bemutatóra. A vonat Magyarország első guruló kiállítása is, amelyet a magyar űrhajózás 30. évfordulója alkalmából szervez a MÁV Nosztalgia és a Közlekedési Múzeum.
Augusztus 7-én az ünnepélyes névadó után reggel 8-kor fut ki az első magyar űrhajósról elnevezett élményvonat, és veszi célba Közép-Európa legszínvonalasabb és leglátogatottabb légi parádéját. Farkas Bertalan a másfél órás út során érdekes előadást tart majd a repülés történetéről. Az utasok ezen kívül megtekinthetik a Közlekedési Múzeumból ez alaklommal elhozott űrhajós kiállítást aminek része a Pille- magyar fejlesztésű űrhajós műszer is.
„A MÁV Nosztalgia 2010-es koncepciójában szerepeltek a fesztivál és élményvonatok, így amikor kiderült, hogy a rövid kihagyás után ismét megrendezik a repülőnapot örömmel működtünk együtt a szervező minisztériummal, és vettük fel a kapcsolatot Farkas Bertalannal, aki lelkesen vállalta a névadó szerepét.” – mondta el Szendrey András, a MÁV Nosztalgia ügyvezetője.
Az utasok már a vonaton tájékozódhatnak a repülőnap programjairól, és a repülőmodell kiállítással hangolódhatnak a kecskeméti programokra. A kisebb korosztálynak is kedvezve vasúti és repülős kifestő várja a családosokat. A vonat étkezőkocsijában pedig mindenki felfrissítheti magát snack-kel, kávéval.
A Kecskeméti Nemzetközi Repülőnap az évek során az Európa öt legnagyobb repülő bemutatóinak egyike, amelyen több mint 20 nemzet vesz részt. A hazai és külföldi katonai repülő produkciók mellett több ország és hazánk polgári repülése is bemutatókat tart majd.
Hozzászólások Szóljon Ön is hozzá
Még nem érkezett hozzászólás.



























