KÖNYVAJÁNLÓ
Dr.Csernus új könyve
November második hetében jelenik meg Dr. Csernus Imre alapkönyve, a DROGMA új, átdolgozott és bővített kiadásban, jelentette be a Jaffa Kiadó igazgatója, Rados Richárd. Dr. Csernus Imre immár kilencedik könyve egy folyamatosan szűnni nem akaró, égető problémához, a drogokhoz nyúl vissza. A könyv átdolgozása egy rendkívül érdekes helyzetet teremtett: a Doki őszintén szembesül saját, nyolc évvel ezelőtti énjével és beszél az azóta benne végbement változásokról.
„A fülbevalóm: a kalózok, a tenger imádata. A tetoválás a fájdalom tűrése. Így együtt a férfiasságot jelentik. Fiatal voltam. Most meg egyszerűen jól érzem magam így.” - írta nyolc évvel ezelőtt a 37 éves Csernus Imre. „Jól érzem magam így. Ez hazugság volt. Most már tudom. Ezekkel az eszközökkel kompenzáltam a bizonytalanságomat, mert akkoriban nem hittem eléggé önmagamban. Emberként, férfiként nem volt elég önbizalmam. Nem ismertem egy sor olyan törvényt, amit ma már igen.” – reflektál korábbi önmagára a most 45 éves pszichiáter.
Az eredeti mű Csernus egy, a Lipóton töltött munkahetének bemutatása mentén követi a Doki gondolatait, érzéseit, munkamódszereit a drogproblémákkal, függésekkel, nem egyszer súlyos élethelyzetekkel küzdő páciensekkel kapcsolatban. A korábbi szerzőtársak – Dobai és Alfonz – mindketten páciensként ismerték meg Csernust. Ők ketten, az őserő és az őskételkedés, a Doki szövegeinek, gondolatainak, érzelemvilágának dekonstruktŐREI most is mellé szegődtek, hogy őszinte tükröt tartsanak neki, s ha kell, vitatkozzanak vele, vagy épp megveregessék a vállát.
Dr. Csernus Imre alapkönyve, a DROGMA november második hetében kerül a boltokba a Jaffa Kiadó gondozásában.

Hozzászólások Szóljon Ön is hozzá
1. oldal
alize white
2011. október 29. 19:14
Az első kiadás is volt olyan jó, hogy sok mindent megtudtam a szenvedély betegségekről, a drogról hogyan szedi szét egy ember életét, a küzdelem ... Szóval ajánlom mindenkinek, aki nemcsak elítéli akarja, hanem megérteni az ehhez vezető utat.
Kapcsolódó cikkek
- Kis emberhatározó
- Nem szoktunk le, csak változunk...
- Laár András: Kiderülés
- Páncélinges légzés, az ősi gyakorlat
- Mácsai Pál az Év hangja
- Megjelenik a Britannica Hungarica Nagylexikon, az örök érték
- Tantrikus szexleckék
- Senki nem olvasta- Halott könyvtár
- Siker lesz az „új” Biblia?
- Belső alkímia: válasz a kérdésekre