Facebook hozzászólás
232

Vasárnapi ebéd, a gyerek pénteki uzsonnájából

Egy tömlős sajtot kapott az elsős gyerekem pénteki sulis uzsonnára, amúgy csupaszon, mindenféle péksütemény és segítség nélkül. Mivel arra tanítottam, hogy semmit se dobunk ki, így hát hazahozta érintetlenül. De mert itthon senki sem kapott rá, így lett belőle a vasárnapi ebéd egyik fontos alkotóeleme. 

Hozzávalók:

  • 1 filézett csirkemell
  • 1-2 tömlős sajt
  • 1 natúr joghurt vagy tejszín
  • fűszersó, fehér bors, kapor,
  • 10 deka vaj

Elkészítés:

A megmosott csirkemellet csíkokra vágtam, fehér borssal, fűszersóval (ízlés szerint lehet fokhagymás vagy éppen gyrosos) megforgattam, majd pár percig állni hagytam. A vajat felhevítettem, beleraktam a húst, és egy kicsit átpuhítottam. Hozzányomtam a tömlős sajtot (ami elolvadt benne), egy fél csomag apróra vágott kaprot és egy kis doboz natúr joghurtot, majd pár percig összefőztem. (Nem kell megijedni, ha eleinte kicsit hígabbnak tűnik, a sajt majd megsűrűsíti, ahogy hűl a massza.) Egy kis füstölt sajtot is belecsempésztem, mert éppen volt a hűtőben, – de elhagyható. Én rizzsel tálaltam, de tésztával még laktatóbb.



Facebook hozzászólás
További cikkek

Hozzászólás zárolva.

GASZTRO

PÉLDA-KÉP

1 / 258

GASZTRO

Kedves Olvasónk!
Ha érdekli ez a téma, és szeretne heti hírlevelet kapni a témában, vagy értesítést a megjelent új cikkekről, kérjük, adja meg nevét és e-mail címét!