Facebook hozzászólás
411

Sajtkrokett

Sajttal minden jobb, mondják, és ezzel mélyen egyetértek. Ha pedig valaminek a fő alapanyaga a sajt, akkor csakis finom lehet. Ez a krokett bár kissé macerásnak tűnhet, igazából nem az, viszont akár köretnek, akár egy salátával vacsorának isteni.

Sajtkrokett, Kép: pixabay.com
Kép: pixabay.com

Hozzávalók:
30 dkg erős ízű sajt (ementáli, cheddar)
2 db tojássárgája
5 evőkanál liszt
2,5 dl tej
1,5 dl tejszín
4 evőkanál vaj

fehér bors
a panírozáshoz liszt, tojás, zsemlemorzsa
olaj

Elkészítés:
A vajat lábasban megolvasztjuk. Meghintjük liszttel, egy percig kevergetve pirítjuk. Felöntjük a tejjel, állandó keverés mellett besűrítjük. A besamelbe belekeverjük a reszelt sajtot, hagyjuk elolvadni. Sóval, borssal ízesítjük, kihűtjük. A hideg sajtos masszából diónyi darabokat veszünk, lisztes kézzel hengerré formáljuk, majd bepanírozzuk. Bő, forró olajban sütjük.

Rántott sajt, amit sosem rontasz el
Nagyon szeretem a rántott sajtot, mindegy, hogy trappistából vagy camembert-ből van. Azonban elég rizikós a készítése, gyakran kilyukad a panír rajta, a sajt pedig belefolyik az olajba. Mióta ezt a receptet megszereztem egy görög szigeten lévő étteremben, sosem csinálom másként a rántott sajtot. Elronthatatlan recept következik.


Facebook hozzászólás
További cikkek

Hozzászólás zárolva.

ÉLET-MÓD

Mi a német juhászkutya népszerűségének titka?

Nem lehet elvitatni, hogy az egyik legnépszerűbb fajta a német juhászkutya. Nemcsak munkakutyakánt lehet rá…

Stílusos női cipők a trendek tükrében

Ahogy az évszakok változnak, úgy változnak az irányzatok - ideértve a legújabb női cipőket - és a trendek is. A…
1 / 3 453

KUL-TOUR

1 / 158

GASZTRO

Kedves Olvasónk!
Ha érdekli ez a téma, és szeretne heti hírlevelet kapni a témában, vagy értesítést a megjelent új cikkekről, kérjük, adja meg nevét és e-mail címét!