Facebook hozzászólás
599

Polenta lepény marhahússal

A polenta – ismertebb nevén kukoricadara – nagyon sokoldalúan felhasználható alapanyag, isteni köreteket, party snackeket – is – lehet belőle készíteni. Itt most a takaró szerepét tölti be a fűszeres marhahús fölött.

Polenta marhahússal, Kép: wikimedia.org
Kép: wikimedia.org

Hozzávalók:
1 fej vöröshagyma
1 evőkanál olaj
50 dkg darált marhahús
400 gr csípős paradicsom szósz
20 dkg kukoricadara
5 dkg parmezán

Elkészítés:
A darát 4-5 dl forrásban lévő vízhez adjuk, folyamatosan kevergetjük, sózzuk. Néhány perc alatt megpuhul. Még forrón öntsük megolajozott tálcára, terítsük el egyenletes vastagságban egy nagy téglalappá.
Az apróra vágott vöröshagymát futtassuk meg az olajban, tegyük bele a darált húst, pirítsuk, míg a hús barnulni nem kezd. Adjuk hozzá a fűszeres, csípős paradicsom szószt. (Használjunk üveges vagy dobozos passatát.) Lassú tűzön főzzük 30 percig. Ha nagyon sűrűvé válna, adjunk hozzá több részletben kevés vizet vagy vörösbort. A polentát vágjuk egyforma darabokra, majd a megfőtt darált húst öntsük át tűzálló edénybe, és fedjük be a polenta szeletekkel. Szórjuk meg a tetejét parmezánnal, majd grill fokozaton pirítsuk 5 percig.

Serpenyős lazac zsázsával, puliszkakockával és kapribogyóval
A lazac és a kapribogyó már így kettesben is különleges páros, ám hármasban a rusztikus puliszka – vagy hívhatjuk polentának is – igazi különlegesség: a pikáns fűszeres halhoz igazi telitalálat a semleges, remekül variálható köret. Tökéletes kombináció!

 



Facebook hozzászólás
További cikkek

Hozzászólás zárolva.

ÉLET-MÓD

Milyen vászonképet adjak ajándékba?

Születésnapok, névnapok, diplomaosztók, karácsony vagy évforduló – ha egyedi ajándékkal szeretnél kedveskedni…

Penész megszüntetése páramentesítővel

Amikor légszennyezettségről beszélünk, elsősorban a kipufogógázra, az üvegházhatású szennyező anyagokra, a füstölgő…
1 / 3 453

PÉLDA-KÉP

1 / 258

KUL-TOUR

1 / 158

GASZTRO

Kedves Olvasónk!
Ha érdekli ez a téma, és szeretne heti hírlevelet kapni a témában, vagy értesítést a megjelent új cikkekről, kérjük, adja meg nevét és e-mail címét!