Facebook hozzászólás
759

Padlizsán pandzsábi módra

A padlizsán az egyik legfincsibb és legsokoldalúbb zöldség, amelyből sok mindent lehet készíteni, többek között krémet, mártogatóst is, sokféleképpen. Ez az indiai recept akár erre is alkalmas – de hagyd meg darabosnak, ne turmixold! –, ám egy kicsit több is: körítéssel akár főételként is megállja a helyét.

Kép: sxc

Hozzávalók
● 2 közepes padlizsán
● 2 evőkanál étolaj
● 1 teáskanál római kömény
● 2 vörös hagyma
● 3 gerezd fokhagyma
● 1 evőkanál gyömbér finomra reszelve
● 2 kis chilipaprika
● 2 nagy paradicsom apróra vágva
● 2 teáskanál curry
● 1 teáskanál garam masala
● 2 evőkanál apróra vágott friss zöld koriander

Elkészítése
A padlizsánt a sütőben kis lángon, időnként megforgatva addig pirítjuk, amíg kicsit összetöpped, a héja megpörkölődik, és a húsa megpuhul. Ekkor vegyük ki a sütőből, hagyjuk kihűlni, majd húzzuk le a héját.
Közben a vöröshagymát, a fokhagymát, a paradicsomot és a koriandert vágjuk egészen apróra. Egy serpenyőben olajon pirítsuk meg először a római köményt, majd a vöröshagymát, és pároljuk addig, amíg a hagyma puha és áttetsző nem lesz. Ekkor adjuk hozzá a fokhagymát és a gyömbért, egy percig pirítsuk együtt. Ezután tegyük a serpenyőbe a paradicsomot, majd a curryt és a garam masalát. Keverjük jól össze, és kevergetve főzzük 3–5 percig, vigyázva, hogy a fűszerek ne kapjanak oda. Ha kell, kevés vizet is önthetünk alá.
Ezek után tegyük bele a padlizsánt, majd a friss koriandert, és az egészet alaposan keverjük össze. Egy percet még főzzük, és kész. Melegen és hidegen is finom. Adhatjuk főételként rizzsel, de nagyon finom hozzá az indiai csapati is.

Életforma-tippek

Biztosan szentségtörésnek számít, de a csapatit – vagy akár a naan kenyeret is – jól lehet helyettesíteni készen kapható tortillalapokkal, amelyeket érdemes olajon kicsit átsütni.

Ehhez a recepthez sokféle cucc kell, bár szerencsére nem nehéz dolgok. De hogy mindig legyen nálad egy szatyor, amibe kényelmesen be tudsz pakolni, ha veszel valamit, de ha üres, ne kelljen a táskád mellett hurcolnod – mert hogy belefér a táskádba –, ezért ezt a kis csinos összehajtható bevásárlószatyrot ajánljuk.
Az ára 1.790 forint.

Ezen kívül bevásárlókosarakat, húzós, kerekes, összecsukható bevásárló táskákat is találsz az Életforma Shopban!

S ha mindent megvettél, meg a padlizsánt is elkészítetted, akkor a tálaláshoz ezeket a helyes kerámiatálkákat ajánljuk, darabja 490 forintba kerül.

További Életforma-receptek itt!


A receptekhez szükséges alapanyagok akciós árai

a Mindenár.hu

rendszeresen frissülő oldalán!
Áruházválasztóval!



Facebook hozzászólás
További cikkek

Hozzászólás zárolva.

ÉLET-MÓD

Stílusos női cipők a trendek tükrében

Ahogy az évszakok változnak, úgy változnak az irányzatok - ideértve a legújabb női cipőket - és a trendek is. A…

Válassza Sherlock Holmes pipáját!

Gyakran úgy gondolunk a pipázásra, mint egy divatjamúlt tevékenységre, amely az előkelő urak ráérős szenvedélye,…
1 / 3 453

GASZTRO

PÉLDA-KÉP

1 / 258

GASZTRO

Kedves Olvasónk!
Ha érdekli ez a téma, és szeretne heti hírlevelet kapni a témában, vagy értesítést a megjelent új cikkekről, kérjük, adja meg nevét és e-mail címét!