Facebook hozzászólás
497

Narancsos sütőtök leves

Tudom, sokan vannak, akik már a cím olvastán is elhúzzák a szájukat. Elfogadom, hogy lehet a sütőtököt nem szeretni, én azonban gyerekkorom óta rajongok érte. Nem mondom, néhány éve, mikor nálunk is kezdett ismertté válni a belőle készülő leves, kerekedett a szemem rendesen. De aztán jöttek a sütemények, tészta feltétek, mind-mind sütőtökből, és a világ ismét szélesebb és színesebb lett egy kicsit. Úgyhogy aki nem utasítja el teljesen a sütőtököt, mint ördögtől valót, az tegyen egy próbát, mondjuk ezzel a recepttel.

Sütőtök leves, Kép: ahogyeszikugypuffad.blogspot.com
Kép: ahogyeszikugypuffad.blogspot.com

Hozzávalók:
1,5 kg sütőtök
1 narancs
2 kisebb burgonya
1 salotta hagyma, vagy egy kis lilahagyma
egy evőkanál olíva olaj
2 db bio zöldségleves kocka

fehér bors
1 teáskanál garam masala
1 teáskanál curry
1/2 teáskanál római kömény
1 mokkás kanál őrölt fahéj

Elkészítés:
A tököt kettévágjuk, kimagozzuk, sütőben 45-50 perc alatt megsütjük. Közben az apróra vágott hagymát egy pici olíva olajon megfonnyasztunk – nem barnára! -, rászórjuk a garam masalát, curryt, fahéjat és római köményt, egy percig kevergetve pirítjuk, hogy az illatukat kiadják, majd hozzáadjuk a kis kockákra vágott krumplit, felöntjük 2 liter vízzel, beledobjuk a sót, a két leveskockát, és a krumplit puhára főzzük. Időközben a tök is megsül, húsát a fazékba tesszük, merülő mixerrel krémesre pürésítjük a levest. Utoljára hozzáadjuk a narancs levét és a lereszelt héját is.

Sütőtökös fánk
Tudom, jó néhányan nem szeretik a sütőtököt, és meg is értem ezt annak ellenére, hogy én eléggé imádom. Mindemellett nekik is ajánlom ezt a receptet, ugyanis egyáltalán nincs sütőtök íze, viszont nagyon szaftos tőle a fánk. Egyetlen dolog van, amire figyeljetek oda, ez pedig a sütési hőmérséklet. Ugyanis attól, hogy a tészta nagy hányada nedves hozzávaló, hajlamos lehet nem átsülni a fánk, holott a külsején már úgy látszik, mintha készen lenne.


Facebook hozzászólás
További cikkek

Hozzászólás zárolva.

ÉLET-MÓD

Stílusos női cipők a trendek tükrében

Ahogy az évszakok változnak, úgy változnak az irányzatok - ideértve a legújabb női cipőket - és a trendek is. A…

Válassza Sherlock Holmes pipáját!

Gyakran úgy gondolunk a pipázásra, mint egy divatjamúlt tevékenységre, amely az előkelő urak ráérős szenvedélye,…
1 / 3 453

KUL-TOUR

1 / 158

GASZTRO

Kedves Olvasónk!
Ha érdekli ez a téma, és szeretne heti hírlevelet kapni a témában, vagy értesítést a megjelent új cikkekről, kérjük, adja meg nevét és e-mail címét!