Cikk nyomtatása | Hozzászólások |
Megosztás:
2017. november 07. 12:00 | Kandikó Éva

Narancsos almalekvár

Az alma a legolcsóbb gyümölcs, ami egyáltalán nem jelenti azt, hogy lenézően kellene róla nyilatkoznunk. Elsősorban azért nem, mert olcsósága mellett olyan gazdag felhasználási lehetőségek rejlenek benne,mint talán egyetlen másik gyümölcsben sem.

Narancsos almalekvár, Kép: pixabay.com

Kép: pixabay.com

Hozzávalók:
2,5 kg savanykás alma
1 citrom
4 narancs
3 kanál méz
1 kávéskanál fahéj
fél kávéskanál szegfűszeg
fél kávéskanál gyömbér
fél kávéskanál szerecsendió
30-40 dkg cukor
dzsem zselésítő

Elkészítés:
Az almát meghámozzuk, lereszeljük, ráöntjük a citrom levét. Lereszeljük az alaposan megmosott narancsok héját, kicsavarjuk a levüket, azt is az almához adjuk a méz és a fűszerek társaságában.

Olvassuk el a dzsem zselésítő/tartósító használati utasítását, járjunk el a leírás szerint. Ennek megfelelő időben adjuk az almához a zselésítőt. Van olyan fajta, amit össze kell keverni a gyümölccsel, és együtt felfőzni vele, és van olyan is, amit a már forró gyümölcspéphez kell adni. Kövessük a leírást!

Sterilizált üvegekbe töltsük az almalekvárt, 5 percig állítsuk fejre, majd a már talpukon álló üvegeket hagyjuk kihűlni.

Tipp: adhatunk valamilyen alkoholt is a lekvárunkhoz, jó hozzá a rum, a Grand Marnier például.

 

 

Mutatunk például egy roppant egyszerű, de igen jóízű almakrémlevest is, ami szintén az alma felhasználásának egyik remek módja. Receptjéért kattints a képre!
 

kulcsszavak:


Cikk nyomtatása | Hozzászólások |
Megosztás:

Legfissebb receptjeink


Receptek

Kedves Olvasónk!
Ha érdekli ez a téma, és szeretne heti hírlevelet kapni a témában, vagy értesítést a megjelent új cikkekről, kérjük, adja meg nevét és e-mail címét!