Facebook hozzászólás
969

Mustáros karaj sült póréhagymával

Munkából hazaérve, 20-25 perc alatt elkészíthető finom, pikáns fogás, amihez ráadásul bármilyen köret jól illik.

Hozzávalók (4 személyre)

80 dkg sertéskaraj csont nélkül vagy sertésszűz (ha nagyon egészségesek akarunk lenni, vegyünk mangalicahúst!)
egy 35-40 cm-es póréhagymaszál
kevés liszt
mustár
só, bors
olaj a sütéshez

Elkészítés

A húst vékonyra szeleteljük (vagy a karajt eleve szeletben is vehetjük), kiklopfoljuk, megsózzuk, megborsozzuk, s egy kicsit állni hagyjuk, amíg a póréhagymát előkészítjük a sütésre. Tehát a póréhagymát megtisztítjuk, és kb. félcentisre felkarikázzuk. Egy tálba 2-3 evőkanál lisztet teszünk, és alaposan megforgatjuk benne a póréhagyma-karikákat, majd szitán vagy szűrőn keresztül eltávolítjuk a feleslegessé vált maradék lisztet.

Serpenyőben kevés olajat hevítünk. A hússzeletek egyik felét alaposan bekenjük mustárral, majd a serpenyőben előbb azt a felét sütjük meg, amin nincs mustár, utána megfordítjuk. Közben egy lábasban nagyobb mennyiségű olajat melegítünk, s amikor forró, beledobjuk a belisztezett póréhagyma-karikákat. Vigyázat! Hamar aranybarnára pirul, tehát gyorsan kell szűrőkanállal kiszedni, és papír kéztörlővel vagy szalvétával ellátott tányérra szedni, hogy a felesleges olajat az felszívja. (Néhány karika még a leggyakorlottabb háziasszony esetében is megég, azokat egyszerűen ki kell dobni!)

Tálaláskor a póréhagymaszalmát tetszés szerint vagy a hússzeletekre halmozzuk, vagy külön tálba tesszük, és ki-ki kedve szerint vesz belőle.

Köretnek burgonyapürét vagy rizst készíthetünk hozzá a leggyorsabban.

 



Facebook hozzászólás
További cikkek

Hozzászólás zárolva.

ÉLET-MÓD

Mi a német juhászkutya népszerűségének titka?

Nem lehet elvitatni, hogy az egyik legnépszerűbb fajta a német juhászkutya. Nemcsak munkakutyakánt lehet rá…

Stílusos női cipők a trendek tükrében

Ahogy az évszakok változnak, úgy változnak az irányzatok - ideértve a legújabb női cipőket - és a trendek is. A…
1 / 3 453

PÉLDA-KÉP

1 / 258

GASZTRO

Kedves Olvasónk!
Ha érdekli ez a téma, és szeretne heti hírlevelet kapni a témában, vagy értesítést a megjelent új cikkekről, kérjük, adja meg nevét és e-mail címét!