KÜLÖNLEGES
Mogyorós kenyér
Mogyorós kenyér
Hozzávalók: 30 dkg búzaliszt, 20 dkg teljes kiőrlésű búzaliszt, 2 maréknyi mogyoró, 1 csomag szárított élesztő, 1 teáskanál só, 1 evőkanál cukor, 1 csipetnyi őrölt kardámom mag, 1 csipetnyi őrölt fahéj, 2,5 dl tej, 3 evőkanál hidegen sajtolt olívaolaj.
Elkészítése: Szórjuk a liszteket egy dagasztótálba, adjuk hozzá a szárított élesztőt, a sót, a cukrot, az őrölt fűszereket és a megtisztított mogyorót. Csorgassuk rá az olívaolajat, majd kapcsoljuk be a dagasztógépet. Kis adagokban öntsük hozzá a fellangyosított tejet, és addig keverjük, míg a tészta a dagasztó edény falától el nem válik. Tegyük az edényt a tésztával együtt langyos helyre, takarjuk be tiszta konyharuhával és kelesszük kétszeresére. A megkelt tésztát borítsuk liszttel meghintett deszkára, gyúrjuk át jól, majd osszuk három egyforma darabba. Sodorjuk ovális cipókká, tetejét éles késsel vágjuk be, majd tegyük egy sütőlemezre.
Hagyjuk még további 20 percig kelni, majd tegyük előmelegített sütőbe, és 180 fokon süssük 40-45 percig, míg ropogós piros nem lesz.
Jó étvágyat!
Forrás.ujszo
- Sonkás-zöldfűszeres palacsinta
- Háromfogás:Retekleves Csirkemell zöldségekkel Mandulakeksz
- Epres, túrós, habos sütemény-kevés eperből
- 3 Császármorzsa 3 változatban
- Töltött és rántott zsenge tök, cukkini és patisson
- 4 szuper tavaszi recept- garantált fogyás
- 6 isteni halas és rákos recept tavaszra-képekkel
- Cukkínis, zöldborsós rizottó- Zsuzsa recept
- Gazdag Tavaszi saláták!
- Lepd meg ezzel Édesanyádat!

























