Facebook hozzászólás
338

Házi hamburger – ez az igazi!

Aki szereti a hamburgert, azt nemigen lehet meggyőzni arról, hogy ne egyen ilyet, akár a gyorséttermekben is. De minek oda menni, ha egyszer otthon még finomabbat és pont olyat tudunk csinálni, ami épp az ínyünkre való? Itt van hát egy hamburger-alaprecept, amit aztán úgy formálhatsz kedvedre, ahogyan csak jól esik!

Kép: Piac c Profit/Fényes Gábor

Hozzávalók
(10 adag)
fél kiló darált marhahús
2 vöröshagyma.
egy fél doboz madársaláta
2 paradicsom
5 deka parmezán
10 zsemle
3 teáskanál mustár
étolaj
só, bors

Elkészítése
A hagymát megtisztítjuk, és vékony karikákra szeleteljük. Kevés olajon serpenyőben kicsit pirítjuk, majd kiszedjük az olajból. A darált húst keverőtálba tesszük, hozzáadjuk a mustárt, a sót és a borsot, és jól összekeverjük. A masszából 10 húspogácsát formázunk, és a serpenyőben mindkét oldalukat 2-3 percig sütjük. A paradicsomot és a salátát megmossuk, lerázzuk róluk a vízcseppeket. A paradicsomot felkarikázzuk. A parmezánt sajtvágóval forgácsokra szeljük. A kettévágott zsemlék aljára először két szelet paradicsom kerül, erre egy húspogácsa, majd jönnek a hagymakarikák, a madársaláta, a parmezánforgácsok és végül a zsemle teteje.

Életforma-tippek

● Érdemes hamburgert készíteni akár egy nyár esti összejövetelre is, és akkor jól jöhet egy szép nagy fatál, amelyre felhalmozva gusztusosan tálalhatod a húsos zsömléket.

Most egy szóló tálat és egy szettet ajánlunk, amelyhez 6 tányér is tartozik.

A tál ára 1.250 forint, a tál+tányérok készleté pedig 6.190 forint.

Sokféle dolgot lehetne még ajánlani a hamburgerkészítéshez – például remek húsvillákat –, nézz körül az Életforma Shopban!

További Életforma-receptek itt!


A receptekhez szükséges alapanyagok akciós árai

a Mindenár.hu

rendszeresen frissülő oldalán!
Áruházválasztóval!



Facebook hozzászólás
További cikkek

Hozzászólás zárolva.

ÉLET-MÓD

Milyen vászonképet adjak ajándékba?

Születésnapok, névnapok, diplomaosztók, karácsony vagy évforduló – ha egyedi ajándékkal szeretnél kedveskedni…

Penész megszüntetése páramentesítővel

Amikor légszennyezettségről beszélünk, elsősorban a kipufogógázra, az üvegházhatású szennyező anyagokra, a füstölgő…
1 / 3 453

KUL-TOUR

1 / 158

GASZTRO

Kedves Olvasónk!
Ha érdekli ez a téma, és szeretne heti hírlevelet kapni a témában, vagy értesítést a megjelent új cikkekről, kérjük, adja meg nevét és e-mail címét!