Facebook hozzászólás
1 482

Cukkinis-póréhagymás spagetti

A tészta ezerarcú, mindig jó, és azért is fantasztikus, mert nincs olyan feltét, szósz vagy akármi, amihez ne tudna igazi alázattal alkalmazkodni, sőt, valami pluszt is hozzátenni. Ez a recept is ilyen, rendkívül egyszerű, ugyanakkor nagyon finom.

Kép: flickr

Hozzávalók
2 kisebb cukkini
1 póréhagyma
3 gerezd fokhagyma
30 deka spagetti
5 deka feta sajt
1 doboz koktélparadicsom
bazsalikomlevél
só, őrölt fekete bors
olívaolaj

Elkészítése
A cukkinit héjával együtt karikára vágjuk, a póréhagymát is felkarikázzuk, majd együtt serpenyőben kevés olajon kevergetve pirítjuk őket, közben sózzuk, borsozzuk, és hozzáadjuk az apróra vágott fokhagymát is. Amikor a cukkini kicsit barnulni kezd, a doboz paradicsom felét kockára vágva hozzátesszük, majd amikor a levét elforrta, kevés vízzel felöntjük, és fedő alatt még kicsit pároljuk.
Közben a tésztát megfőzzük, nem túl puhára, „al dente”. Mikor kész, lecsorgatjuk róla a vizet, majd egy nagyobb tálra szedjük, és összekeverjük a zöldségraguval. Ha kell, még sóval, borssal fűszerezzük. Kevés olívaolajjal meglocsoljuk, a tetejére rászórjuk a szétmorzsolt fetát, a megmaradt, félbevágott koktélparadicsomokat  és a bazsalikomleveleket.

Életforma-tippek

Ehhez a rafináltan egyszerű tésztához most rendhagyó módon egy faállványos salátástálat ajánlunk hozzávaló kiszedőkkel. Tésztakínáláshoz ugyanolyan jó és szép, mint bármilyen salátához. Az összeállítás ára 6.690 forint.

S hogy még vonzóbb legyen az asztal, ajánlunk hozzá egy ugyancsak faállványos olíva- és ecetkiöntő szettet is, amely 3.590 forintba kerül.

S ha már ajánlataink mind a fa jegyében születtek, akkor most az Életforma Shop kínálatából is a fa- és bambusztermékekre hívjuk fel a figyelmet.

További Életforma-receptek itt!


Érdekes vásárlói elemzések

és a receptekhez szükséges alapanyagok akciós árai
a Mindenár.hu

rendszeresen frissülő oldalán!
Áruházválasztóval!



Facebook hozzászólás
További cikkek

Hozzászólás zárolva.

GASZTRO

KUL-TOUR

1 / 158

GASZTRO

Kedves Olvasónk!
Ha érdekli ez a téma, és szeretne heti hírlevelet kapni a témában, vagy értesítést a megjelent új cikkekről, kérjük, adja meg nevét és e-mail címét!