Facebook hozzászólás
241

Baconos-kolbászos bébicsirke zöldségekkel

Gyorsan elkészíthető és igen zamatos, ráadásul hidegen épp olyan finom, mint frissen sülve. Bár nem valószínű, hogy lenne ideje kihűlni, hiszen egy bébicsirke eltüntetése nem nehéz feladat jó étvágyúaknak, sőt… Lehet, hogy kevés lesz?

Kép: Piac & Profit/Fényes Gábor

a

Hozzávalók
1 bontott, tisztított bébicsirke
20 deka lángolt, nem csípős kolbász
1 fehérrépa
2 zsenge sárgarépa
fél zellergumó
3 szép baconszelet
só, bors

Elkészítése
A bébicsirkét alaposan megmossuk, megtörölgetjük, majd kívül-belül sózzuk, borsozzuk. A kolbászt, a sárgarépát és a fehérrépát ujjnyi karikákra, a zellert vékony, kis szeletekre vágjuk, és mindezzel teletömjük a csibe bendőjét. Ezután a csirkét tepsibe tesszük, a mellét beterítjük a baconszeletekkel, a maradék kolbászt és zöldséget pedig szépen mellé halmozzuk. A tepsibe kevés vizet öntünk, az edényt fóliával lefedjük, majd 180 fokra előmelegített sütőben mintegy 40 percig sütjük. Ezután levesszük a fóliát, és még 15 percig a sütőben pirítjuk úgy, hogy közben a szaftjával locsolgatjuk.

További ínycsiklandó receptekért kattintson ide!

A receptekhez szükséges alapanyagok akciós árairól
a Mindenár.hu
rendszeresen frissülő oldalán tájékozódhat!


Facebook hozzászólás
További cikkek

Hozzászólás zárolva.

ÉLET-MÓD

Milyen vászonképet adjak ajándékba?

Születésnapok, névnapok, diplomaosztók, karácsony vagy évforduló – ha egyedi ajándékkal szeretnél kedveskedni…

Penész megszüntetése páramentesítővel

Amikor légszennyezettségről beszélünk, elsősorban a kipufogógázra, az üvegházhatású szennyező anyagokra, a füstölgő…
1 / 3 453

GASZTRO

Kedves Olvasónk!
Ha érdekli ez a téma, és szeretne heti hírlevelet kapni a témában, vagy értesítést a megjelent új cikkekről, kérjük, adja meg nevét és e-mail címét!